Pedig az igazán jó családi játék az, amit gyerek és felnőtt egyaránt élvez. Olyan hihetetlenül hangzik, hogy van ilyen? Pedig hogyne lenne! Nem is kevés olyan játék van, aminek egyszerűek a szabályai, pörgős a játékmenete, és mégis izgalmas döntéseket hoznak a játékosok! (És akkor arról már ne is beszéljünk, milyen szépek azok a játékok…) Esetleg egyszerre kell bebizonyítsák, hogy a kezük és az agyuk is egyformán gyorsan jár.
Csináld gyorsabban, ha tudod!
Ez utóbbira jó példa a Go Go Gelato. Ránézésre gyerekjátéknak tűnik, de ha kezünkbe vesszük a színes tölcséreket a tetejükön (nem egészen stabilan) csücsülő gombócokkal, és megpróbáljuk kitalálni, hogyan tehetjük egyik tölcsérből az épp üresbe valamelyik gombócokat, csak hogy a végén a rendelés szerinti összképet és sorrendet, rá fogunk jönni, hogy nem is olyan egyszerű a történet… Pláne ha a többieknél gyorsabban is kéne!
Kifinomultabb mozdulatokra van szükségünk a Dr. Microbe-ban: csipeszekkel kell kapirgálnunk a közös Petri-csészéből, csak hogy a logika szabályainak megfelelően tudjuk feltölteni a saját, 4 részre osztott Petri-nkbe: a nagy osztásba olyan mikróba kell kerüljön, amely formára és színre is különbözik a másik három, kisebb rekeszben lévőtől. És hogy még izgalmasabb legyen a helyzet, a négy rekesz minden kör elején más módon van feltöltve.
Könnyű döntések – vidám vetélkedés
Ha nem gyorsaságban szeretnénk vetélkedni, akkor is van bőven választék. Kezdjük rögtön a Can't stop!-pal, ami egy klasszikussá érett könnyed játék. A történet szerint 11 hegycsúcsot szeretnénk meghódítani a többiek előtt, a következő módon: 4 kockával dobunk minden fordulónkban, és eldöntjük, hogyan párosítjuk azokat, majd a két kockapár által meghatározott hegyen elindítunk ill. később tovább mozgatunk egy-egy hegymászót. Egyszerre három expedíciót indíthatunk, és vigyáznunk kell, meddig tesszük próbára a szerencsénket, mert bármilyen magasan járnak a hegymászóink, ha egy dobás után nem tudjuk úgy a kockákat párosítani, hogy legalább az egyiket mozgatni tudjuk, az összes hegymászónk lejön a hegyről.
Mesésebb a verseny a Kingdomino-ban: minden játékos egy saját királyságot épít magának a kastélya köré, különböző területtípusokkal (búzamező, halastó, erdő, stb.). A csinos dominólapkákon két területegység van, és az egész királyság maximum 5x5-ös kiterjedésű lehet. Egy terület annál értékesebb, minél több egységből áll – de csak ha azokon a területeken koronás épület is szerepel! Az értéket ugyanis a területek száma És a koronák szorzata adja meg. Ráadásul a dominókat „érték” szerint rakjuk sorba minden körben, és minél „értékesebb” (azaz koronásabb) darabot választunk ki, annál később kerülünk sorra a következő körben.
Az Álomház-ban is építkezünk, itt egyenesen egy családi otthont. Mi osztjuk be, hol legyen a háló, a gyerekszoba, a konyha… De az emeletre csak akkor tehetünk egy újabb szobakártyát, ha alatta már van egy helység. A gardrób többet ér, ha a háló mellett van… de ha a dolgok nem úgy alakultak, ahogy terveztük, majd a belsőépítész segít a végén rendbe tenni a dolgokat! Csak a többiek ne happolják el az orrom elől a jó lapokat…
A Csillagvadászok-ban is elvihetik a többiek az orrunk elől a jó dolgokat… csak nem lapok, hanem csillagpor formájában! Lassan zuhanunk az alacsony gravitációjú térben, csak hogy minél több színes csillagocskát gyűjtsünk össze, és hogy merre zuhanunk, azt a kijátszott lapjaink határozzák meg: arrébb ugorhatunk, vagy körbe is fordulhatunk, hogy az ellenkező irányba lebegjünk tovább! És a hátán fekvő babújaink a játéktér szélén nem állnak meg: az önmagába görbülő térnek hála, ilyenkor a játéktér másik oldalán bukkannak fel.
Hogy a térképen hol bukkanunk fel a Ticket to Ride Európában? Hát ahol épp egy útszakaszt építünk meg! Bárhol építkezhetünk, de ügyesen kell tervezzünk, mert a vetélytársak megszerezhetnek egy közbenső szakaszt, és ha nem sikerül a menetjegyeinken jelzett városokat összekötni, a kártyán jelzett pontokat le kell vonjuk a játék végén… A világ egyik legkedveltebb családi játékában a századfordulós Európa térképét tölthetjük meg kis műanyag vagonjainkkal.
Kis doboz – nagy élvezet
Persze nem feltétlenül kell egy asztalnyi tábla ahhoz, hogy kiszúrjunk a többiekkel. Elég egy pakli kártya, mint a Szerelmes levél-ben, ahol a kezünkben lévő két lap közül mindig az egyiket kell kijátszanunk, annak hatását érvényesíteni – többnyire a többiek kárára. A döntés nem könnyű, mert minél nagyobb sorszámú lapot játszunk ki, annál erősebb hatása van, ugyanakkor minél nagyobb lapot tartunk meg a kezünkben, annál közelebb kerülünk a játék végi győzelemhez.
Könnyedebb kérdés elé állít minket a Ciao!: kő, papír, olló? Esetleg egy sárga olló a zöldre? Ha nincs nálunk a megfelelő lap, egy dzsókerral is megúszhatjuk a laphúzást, csak ne egy akadályozó lap kerüljön a kezünkbe… Attól már csak a speciális kárták egyikével szabadulhatunk, amivel lapot cserélhetünk valamelyik játékostársunkkal.
Vagdalkozás helyett békés kertépítés vár minket az Ohanami-ban. Három fordulón át építünk forrásokat, telepítünk növényeket és sziklákat, és az egészet tavaszi cseresznyevirágokkal koronázunk meg. Csakhogy mindezt csak akkor tehetjük meg, ha a lapjaink sorszáma engedi. Ugyanis három kertben építkezhetünk, amelyeket emelkedő vagy csökkenő sorrendben egészíthetünk ki új lappal – de csak a sor végére vagy elejére kerülővel!
A sorrend fontos a Timeline-ban is: akkor szabadulhatunk meg a játékeleji 5 kártyánk egyikétől, ha annak megtaláljuk kronológiai helyét az asztal közepén kialakuló kártyák között. Minden lap egyik oldalán csak egy kép van, ami segíthet minket a döntésben, de ha megfordítjuk, a másik oldalán az évszámot is elolvashatjuk. De természetesen csak akkor, ha már tippeltünk, hol a helye. A Zene és mozi kiadásban klasszikus zene, opera, XX. századi könnyűzene és mozifilmek szerepelnek, míg a Star Wars-ban a klasszikussá vált trilógia jeleneteivel élhetjük újra a filmeket.
Csapatosan – vagy egy csapatban
Színes kihívás elé állítja a két csapatot a Lépten-nyomon: Amszterdam – a város különböző helyszínein kell minél hamarabb nyomokat megtalálni, természetesen a másik csapatnál hamarabb! Nincs is más dolgunk, mint kitalálni, a „hírszerzőnk” melyik szomszédos képmezőre utalt azzal a képpel, amit elénk rakott… Minél hamarabb rájövünk, annál hamarabb tud a hírszerző újabb képet választani, és akár több kört is ráverhetünk a vetélytársainkra.
A Magic Maze – Fogd és fuss! „csak” arról szól, hogy közösen teljesítsünk egy feladatot, időre. És hogy mi az a feladat? Képzeljük el, hogy 4 bábut mozgatunk egy labirintusban, de mindegyikünk csak az egyik irányba képes őket tologatni, ha elrontotta, valaki másnak kell visszafelé hozni azokat. Ráadásul a labirintust fel is kell fedezni: úgy alakul ki lassan szemeink előtt. Ja, és közben nem beszélgethetünk egymással, nem is mutogathatunk a táblára… Csak az órában peregnek lassan a homokszemek. És néha egy nagy, piros bábuval kopogtatják az asztalt előttem a többiek, hogy ugyan, lépjél már, neked kéne valamit csinálni. Mindezt azért, hogy 4 meselény kirabolhassa a plázát, hogy felszerelkezhessen a következő kalandjára…
A Gépregény-ben ennél már jóval „rendesebb” a dolgunk: be kell programozni megkergült házi robotjainkat, hogy végezzék dolgukat a konyhában, porszívózzanak fel a nappaliban. A baj csak az, hogy nem tudjuk, a többiek PONTOSAN milyen programkártyát tettek le: egy vagy két lépés előre, bal vagy jobb kanyar? A félreprogramozást persze a következő programsorral tudjuk korrigálni, csak le ne merüljön a robot akksija… Ha már úgy érezzük, könnyedén irányítjuk őket a feladat végrehajtása felé, csak lapoznunk kell a küldetésfüzetben, amelynek új oldalán az új kihívás felületén kell program szerint tologatni a mini figurát.
Modern társasjátékok kezdőknek most akciósan kaphatok itt.
