Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Menü

Csak egy - Szójáték és egymásra hangolódás a 2019-es Év játékában

Csak egy - Szójáték és egymásra hangolódás a 2019-es Év játékában

Évről-évre rengeteg új partijáték születik, és ilyen sok társasjáték között nehéz kimagaslóan érdekeset, újszerűt kitalálni. 

 

Csak egy készítőinek sikerült ez, nem is véletlenül kapta meg 2019-ben az Év játéka díjat! És hogy mi volt sikerének a titka?

 

 

Lássuk, miről is szól a játék!

Először is: bármilyen jópofa élmény másokat gyorsaságban, észben leelőzni, a Csak egy kooperatív játék, azaz a játékosok csapatként próbálnak egy minél magasabb teljesítményt elérni. Méghozzá (a játékszabály szerint 13-ból) minél több szót kitalálni. 
(Hogy miért a zárójeles megjegyzés? Mert a Csak egy, jó partijátékhoz méltóan, annyira magával ragad, hogy a 13. szó – azaz kártya – után gondolkodás nélkül nyúlunk a 14.-hez, a 20.-hoz, és így tovább…)

És hogy hogyan kell a szavakat kitalálni? Képzeljétek el, hogy van egy szó, amit csak egy játékos nem lát, a többiek igen. Mindenki előtt van egy kis tábla, amire annak az egy játékosnak felírhattok egy szót, segítségképpen. Igen, egyet: csak egy szó állhat mindenkinek a tábláján.

Gondolkozz a többiek fejével!

És most jön a csavar: a segítő játékosok egymás között nem beszélhetik meg, mit fognak a táblára írni. Mindenki a saját kútfőjéből kell merítsen, ráadásul ki kell találja, vajon a többiek mire fognak gondolni, mit fognak írni a táblájukra. Ugyanis még mielőtt megmutatnák tanácstalan csapattagjuknak a segítségeket, egymásnak mutatják meg azokat – és ha egy szó több táblán is szerepel, azt sajnos le kell törölni, így az a szó (illetve azok a táblácskák) már nem tud segíteni a megoldásban.

És most azon a játékoson van a sor, aki még nem látta a szókártyát. Miután megnézte a játékostársai táblácskáján szereplő (jó esetben) szavakat, egyszer – csak egyszer – próbálkozhat a megfejtéssel.

Azt hiszem, most már majdnem minden olvasónak érthető, miért lett ez a játék címe…

 

Logika és/vagy humor – ki milyen messzire megy el?

Az ötlet egyszerű… legalábbis annak tűnik. De hogy mitől kiemelkedő a Csak egy a partijátékok közül? Egyrészt, jó partijátékhoz méltóan, pár perc alatt túlvagyunk a szabálymagyarázaton. Másrészt a játékidő is rövid – lenne, ha nem kattannának rá a játékosok, mint gyerekek a gumicukorra. Amitől nagyon jó lesz ez a játék, az a rész, amikor a játékosok a szó láttán elkezdenek magukban gondolkodni: na, milyen utalás lenne a legjobb segítség? Aha, megvan! Á, nem jó, ez biztos a többieknek is eszébe jut! Akkor legyen a következő! Ú, de az is biztos eszükbe fog jutni…

És itt nyílik ki előttünk a játékban rejlő két lehetőség: vagy elmegyünk a viccek irányába, vagy – ha kellőképpen ismerjük játékostársainkat – olyan utalásokat írunk a táblára, ami a kitalálóval közösen megélt dolgokra, közös ismerősökre utal.

Vegyünk pár példát: ha „hó” a feladvány, nyilván mindenki azt írná elsőnek a táblára, hogy „tél” és „esik”, vagy „pehely” – hiszen ezek a legegyértelműbb utalások. Írhatnánk azt is, hogy „ember”, de ha nincs ott a tél vagy a hideg szó, az simán rossz irányba terelheti a kitalálót. Hát legyen – hagyjuk meg az egyértelmű lehetőségeket a többieknek, és írjuk a táblánkra azt, hogy „állj” (esetleg gyí)! És ha közös élményre akarunk utalni, elég a legjobb havas üdülés vagy a közös szánkózásaink állandó helyszínét leírni. Vagy, ha a feladvány a „kenyér”, és a kitaláló lisztérzékeny, a kedves és baráti „belehalsz” utalás segíteni fog neki…

A játék másik érdekes oldala a „meddig merünk elmenni”, azaz mennyire próbálunk az egyértelmű segítségektől eltávolodni, és mennyire kockáztatjuk azt, hogy ha senki sem írja fel a legkézenfekvőbb segítő szavakat, akkor borzasztóan megnehezítjük a kitaláló feladatát… Kicsit olyan, mint az egyszámjáték, amikor az a kérdés, ki meri a legkisebb számot (legegyértelműbb segítséget) leírni. (Persze az egyszámjátékban csak egyvalaki nyer, de ez más lapra tartozik.)

Csak egy partijáték, amelynek megvannak a szabályai, de minden partijáték alapszabálya az, hogy érezzétek jól magatokat játék közben! Ha tehát meglódul az agyatok, tehettek néha szabálytalan utalásokat is. Egy jó sztori: amikor a „torok” szóra kellett rávezetnünk egy családtagunkat, rövid fuldoklás után felírtam a táblámra, hogy „hodoltsag”. Igen, így, ékezet nélkül – márpedig a szabály szerint csak magyar, értelmes kifejezés lehet, úgymond csonkolás nélkül. Ettől függetlenül élmény volt látni a többi játékos arcát, ahogy pár másodperc csúszással mind elkezdtek röhögni… Szegény kitalálónak kellett csak kivárni a sorát, min is mulatunk annyira jól.

 

Egy játék mind felett – kezdőknek és haladóknak egyaránt

Csak egy kicsit olyan, mintha a Lélekpillangót és a The Mind-ot gyúrnánk össze: előny, ha ismerjük a többi játékost, de igazából rá kell érezzünk arra, hogy ők vajon mit fognak leírni. És nyilván ismerni kell a kitalálót is – könnyebb személyre szabott utalást írni a táblára: közös élményekről, ismert tulajdonságairól, és így tovább. Ugyanakkor azt tapasztaltam, hogy alkalmilag összeverődött, egymást csak egy hobbi miatt ismerő társaságok is hamar összecsiszolódtak, és megtalálták a megfelelő utalásokat – és borzasztóan élvezték a játékot.

A másik érdekessége a játéknak az, hogy hihetetlen érdekes kapcsolódásokat lehet találni a feladvánnyal – minden játékos a saját ismeretei, műveltsége, élettapasztalat alapján. Vagyis itt domborodik ki a játék asszociációs része: kinek mi jut eszébe a feladványról, és arra milyen utalás segítségével tudjuk játékostársunkat rávezetni?

És ha rájövünk, hogy a játékot milyen mélységekben tudjuk játszani, akkor megértjük, miért kúszott fel a Csak egy a nemzetközi társasjátékrajongók közösségében (boardgamegeek.com) a partijátékok sikerlistáján harmadik helyére!

Tibaláj