Az első 180 vásárlót ajándék minikiegészítővel ajándékozzuk meg!
Egy kis gyorstalpaló azoknak, akik nem ismerik az első Fedőneveket: az asztalra kirakunk 5x5 kártyát, minden kártyán egy-egy szó olvasható. A játékosok két csapatot alkotnak, mindkét csapatban egy-egy kémfőnök lesz. Ők egymás mellé ülnek, és együtt néznek egy kódkártyát, amely a játéktérhez hasonlóan 5x5-ös. Ezen jelölve vannak a kék csapat ügynökeit rejtő fedőnevek, a piros csapathoz tartozó fedőnevek, néhány civil (azok a szavak, amelyek egyik csapathoz sem tartoznak), valamint egy bérgyilkos. A kémfőnökök a saját körükben egy szót mondanak, amellyel megpróbálnak minél több, a saját csapatukhoz tartozó fedőnevet összekötni.
Miért jó ez? Szabály alapján messze nem érződik, mennyire ütős kis játék a Fedőnevek. Év játéka 2016-ban, legjobb partijáték titulus, cikkek garmada… De miért? A kulcs valószínűleg az asszociációkban rejlik. A kémfőnök összeköt fejben két kártyát, mond egy kulcsszót, mire a kémei találnak három kártyát, amivel összefüggésbe tudják hozni, és abból a háromból egy stimmel. Mivel pedig csapatjáték, hallhatjuk, csapatunk tagjai hogyan gondolkodnak és távolodnak el egyre jobban a mi gondolatmenetünktől. Így történhet meg, hogy a „buszvezető – 3” szóról a játékosok rájönnek, hogy a megfejtés „úr”, „tábla” és „tér” …és mindhárom tipp talál!
A Fedőnevek képekkel ugyanez, csak képekkel... (és 5x5-ös helyett 5x4-es pályával). Hogy akkor mégis mi a különbség? Nos, más területét mozgatják meg a képek az agyunknak, mint a szavak. Az alapjátékban ugye az a varázslat, hogy egyes szavakról egészen sok mindenre lehet asszociálni. A képekben ezt úgy oldották meg, hogy egy képbe legalább két egymástól viszonylag távoli dolgot oltottak bele, mint például a dinnyeszeletbe harapó vámpír, a pepita potrohú méh vagy agerelyhajító, kezében egy óriási papírrepülővel (vagy ő kisebb, mint egy papírrepülő?). Asszociálhatunk az egyik tárgyra, a másikra, arra, amit a viszonyuk kifejez, vagy valami nagyon hasonló, de elvontabb dologra. Összességében talán kevésbé egyértelműek ezek a képek, mint a szavak, és a Fedőnevek – Képekkelben (ezért a ragozásért lehet, a magyartanárom is felképekkelt volna) pont ez a kihívás.
Fontos összehasonlítási alap, hogy az alapjátékban tetszőleges leosztás mellett lehet Harry Pottert mondani úgy, hogy legyen értelme. Kipróbáltuk, és működött. A „Roxfort” volt a szavam, és triviális megoldásnak tűnt a bányászlámpát tartó bagoly és a vasúti sínen füstölögve sikló autó – nekem legalábbis. De kiderült, hogy van egy porszívón lovagló boszorkány az egyik képen – akit én a porszívó árnyékának néztem felülről –, így azt a kört buktuk. De sikerült visszahozni az állást a „madárház – 3”: kettévágott lakótelepi épület + megasztár-papagáj + szárnyas malacperselykombóval.
A játék természetesen kombinálható az eredeti, „szavas” Fedőnevekkel, és így is másféle élményt nyújt. Első nekifutásra – bármilyen nevetségesen hangzik is – nehéz összekötni őket. Könnyű beleesni abba a hibába, hogy csak a képeket nézegetem, és elsiklok egy értelmes kapcsolat vagy egy veszélyesebb szó (ellenfél ügynöke, bérgyilkos) felett, illetve fordítva.
Emellett megjelenik egy új játékmód, a „bérgyilkosos befejezés”. Egyszerű, olyan, mint a biliárd. Miután a csapat megtalálta a saját ügynökeit, „el kell tennie a feketét”, vagyis meg kell találniuk a bérgyilkost is. Ez a mód természetesen az alapjátékkal is játszható…
Woland
