(Forrás: boardgamegeek.com, Bruno Romano)
A tigrisek tudják, mit jelent játszani
A KOSZ (Közép Oskolás Színpad) nyári táborában játszottam először gyerekkorom óta társast, felnőtt társaságban. A játék nem csak társasozás formájában jelent meg, hanem egy alternatív rendezésű színjátékban is. Csukott szemmel próbáltuk kitalálni, hogy ki érinti a tenyérét a tenyerünkhöz, vagy keresgéltük egymást vakon, és hullahoppkarikákon át ugráltunk. Az amerikai hippi szerző, Richard Brautigan regényét vittük színpadra. Az előadására soha sem került sor. A játék fontosabb volt. A „Görögdinnye édes levében” cinikus társadalomkritika, melyben világunk minden tárgya (neg)édes görögdinnyecukorból készül. A főszereplők kivonulnak ebből a társadalomból, és a cukorból alkoholt főznek. A dinnyeországról szóló „sci-fi”-ben a nihilből kivezető út a bujkáló tigrisek felkutatása, akik még nem veszítették el csodás képességüket a játékra. A cukormázas társadalom előtti aranykorban ugyanis még mindenki tudott játszani. A nappal színpadi játékról szólt, vagy felváltva filozofáltunk és fociztunk, este éjfélig dübörög a hangszóróból a rock, és ha le kell tekerni, mert a szomszédok nem bírták, akkor jöhetett a Hase und Igel. Attól fogva ez lett a dunaújvárosi bulik csúcspontja.
A társasozás, mint underground mozgalom
Éjszakákon át, hajnalig játszottunk. A kommunista Münnich Ferencről elnevezett gimnáziumunkban senki sem értette, mit csinálunk, illetve nem hitte el, és soha nem tudtuk meg, mit mesélhetett róla a besúgó a rendőrségnek. 1986-ban még voltak a suliban többen is, akik rendszeresen jártak be jelenteni. A szocializmus keményebb korszakán már túl voltunk, és senkit sem vertek meg, csak a továbbtanulás volt felejtős annak, aki túl lelkesen beszélt az új szelekről. Jól illusztrálja ezt a korszakot, hogy Hamvas Béla könyveit gépírott formában kaptam kölcsön egy olyan barátomtól, aki számos ilyen filozófiai művet a szó szoros értelmében rejtegetett a Rendszer őrei elől. Társaságunk a romlott nyugati kultúra alternatív mozgalmaira először zenei téren rezdült rá, és a társasjátékozás egy egészen új korszakot indított el. A Hase und Igel közvetlen előzménye nem a Ki nevet a végén? és a Gazdálkodj okosan! volt, hanem Allen Ginsberg, Sollinger, a Woodstock-nemzedék, John Mayall, Emerson Lake és Palmer, és a magyar popkultúra hősei, az URH, az Európa kiadó és az AE Bizottság. Dunaújvárosban akkor még Monopolyt és Scrabble-t sem lehetett venni, esetleg Budapesten, és a Rizikót is külföldről hozta valaki. Nekem a Rizikó nem jött be. A világbéke-mozgalomtól ihletett korszakunk ekkor még nem múlt el, és így eleve előítéleteim voltak azzal szemben, hogy háborúsdit játszunk. Valójában inkább az nem tetszett, hogy órákon át ki legyek szolgáltatva a szerencsének. A pacifista fenntartásaimat egy kézi készítésű wargame miatt tettem félre. Waterloo volt a címe, és sokkal gyorsabban lehengerelt, mint teljesen megértettem. Órákon át értelmeztük a szabályait. Valószínűleg tévesen, mert ez a játék sem nyert teret az ekkor már kultusszá vált Nyúl és sün mellett.
Ha szerda, akkor játszunk
Lázadtunk minden ellen, ami átlagos, felszínes, értéktelen. Minden beszélgetés, minden buli kezdetben erről szólt, de a pia gyorsan leegyszerűsítette a kérdéseket. Unalmas volt és átlagos a részeg hőbörgés is. A társasjáték alternatívát kínált. A társaság hajnalig józan maradt, és jó volt együtt lenni. 30 éve, az első Gémklub – és kezdetben az ilyen összejövetelek többsége – a lakásunkban kapott helyet. Tilos volt alkoholt hozni. A belépő üdítő, kaja és társasjáték. Eredetileg a Gémklub magát a társasjátékozást jelentette. Kifejezetten azért összejönni, hogy társasjátékot játsszunk. Nem mellékesen, nem jobb híján, hanem csak azért. A Gémklub a csapat, aki imád társasozni. Örömmel tanul és tanít játékokat, mert élvezi, és közös értéknek tartja. A Gémklub kezdetben semmiféle szervezeti formát nem jelentett, csupán a rendszeres társasozás alkalmait, többnyire szerdánként. Vagy máskor. A szerda támpont, amire többé-kevésbé emlékezett a társaság, és megpróbálta szabaddá tenni. Az állandósult főszereplő, a Nyúl és a sün mellett nagyritkán a Monopoly és gyakrabban a Scrabble került az asztalra. A Monopoly 1935-ben, a Scrabble 1946-ban indult világhódító útjára, és már több millióan játszották világszerte, amikor nálunk, 1986-ban, még az újdonság erejével hatott. Gyakran került elő a kockapóker és a betűpóker is. A dobott betűkből kirakott szavak érvényességéről szóló tüzes vitákat egy vicces házi szabállyal hidaltuk át: lehetett kitalált szavakat is alkotni, ha megfelelő szövegösszefüggésbe tudta valaki állítani, és a többség megszavazta, hogy elfogadja-e. A hangulat fergeteges! Lakásaink befogadóképességét kinőve helyet kerestünk. A klubnak a Kiscsillag söröző is helyet adott. A törzsvendégek (a Dunújvárosi Vasmű jeles képviseletében) érdeklődve figyelték néhány feles ködén át, ahogy a fiatalabb generáció tagjai az alkoholizmus járt útjait valami egészen újfajta időtöltés kedvéért hagyja el, legalább is azokon az estéken, amikor a kocsma asztalaira társasjátékok kerültek. Kulturáltabb változat volt az Uitz kiállítóterem kávézója, ahol a jóindulatú, de értetlen gondnok kérdésére, hogy „mi a fene az, amivel felnőttek játszanak?”, a válasz lakonikus egyszerűséggel így hangzott: „társasjáték dobókocka nélkül”.
Aczél Zoltán
