És ezek között persze olyan egyértelmű dolgok is fel vannak sorolva, mint a kockadobás (ami alapvetően a Yathzee!-n – kockapóker – túl is nagyjából bármire utalhat, amiben dobunk dobókockával) vagy az eljátszás, ami akkor esedékes, ha el kell mutogatnunk vagy el kell játszanunk valamit, mint például a Beugróban.
Mind az ötvenegy mechanikán ezért most nem is megyek végig – a bemutatottak válogatási módszerei közül az önkényesség mellett döntöttem, igyekezve a gyakran visszatérő kifejezéseket összegyűjteni – és egy lehetséges cikksorozatban közreadni őket. Íme az első adag.
Kezdjük a nagy klasszikussal (más megközelítésben a sötét múlttal):
Dobok + lépek
Ez a mechanika jellemzi azokat a játékokat, amiket a társasjátékos közösség nem is tekint valódi társasjátéknak. A játékosnak ugyanis alig van köze ahhoz, ami történik. Ha a kockadobást magát automatizálnánk, vagyis egy örökmozgó dobálná a kockát helyettem, valaki meg pakolászná a bábut, akkor nekem mi lenne a dolgom? Gondolkodnom nem kell, döntést nem hozok. A társasos körökben sokat szidott Monopoly tipikusan ilyen. Rettentő hosszú, és hogy tud a játékos bevonódni, ha a döntésein nem múlik semmi, hiszen döntései sem igen vannak? Egy dolog miatt izgulhat, hogy mit dob, és azoknak, akik megízlelték a modern társasjátékokat, ez már nem elég.
Szettgyűjtés
A játékosok bizonyos tárgyak/kártyák gyűjtögetéséért kapnak pontot. Legtöbbször különböző szetteket kell valamilyen ismérv alapján kialakítaniuk, hogy így a lehető legtöbb pontot gyűjtsék össze. Ilyen játék például a Hanabi, ahol a játékosok a különböző színű tűzijátékokat próbálják összeszedni 5-5 kártyából. De ugyanez a mechanika jelenik meg például a Ticket to Ride-ban, ahol megfelelő színű vonatkocsikártyákat összegyűjtve szerezhetjük meg a különböző színű útvonalakat. És természetesen az Álomház című újdonságunkban is ez köszön vissza: a szobakártyákból alkotott kombinációkat pontozzuk a játék végén.
Ez a mechanika vagy könnyedebb játékok gerincét alkotja, vagy összetettebb játékokban egy elem a sok közül. Előnye, hogy kifejezetten egyszerű, mégis taktikus döntésekre készteti a játékosokat.
Draftolás
Kicsit a véletlenhatás kiegyenlítése a játékosok döntése által: a játékos egy közös halomból választ magának egyet az elérhető elemek – általában kártyák – közül, a többit a többieknek hagyva. Ez a gyakorlatban vagy úgy néz ki, hogy a kezünkben lévő kártyák közül egyet elveszünk, a többit pedig továbbadjuk (így az ellenkező irányban mellettünk ülőtől mi is megkapjuk az ő „többijét”), úgy, mint a 7 Csodában vagy Az idő hullámaiban, vagy úgy, hogy a lapok az asztal közepére vannak lehelyezve, és onnan választunk sorrendben, úgy, mint a Birodalmi telepesekben vagy a már említett Ticket to Ride-ban.
A draftolás lényege, hogy a játékosok ne teljesen véletlen módon jussanak a kártyáikhoz, hanem választhassanak – a választás ráadásul meg van fejelve azzal a dilemmával, hogy azok a kártyák, amiket nem visznek el, az ellenfelet erősíthetik…
Vagy gyengíthetik. A kis hercegben például elterjed játékstílus, hogy a játékos elsősorban nemaz alapján választ, hogy mi a jó neki, hanem inkább arra törekszik, hogy az ellenfeleinek kevésbé jó lapokat hagyja ott…
Munkáselhelyezős
Ez a mechanizmus már a komolyabb, stratégiai játékokra jellemző, itt ugyanis arról van szó, hogy a játéktáblán több akciólehetőség is elérhető, ezek közül a játékosok „munkásoknak” elkeresztelt bábukkal egy fordulóban csak néhányat tudnak aktiválni.
Gyakori még az úgynevezett kiszorítás, ami arról szól, hogy a helyszínekre csak adott számú munkás helyezhető le, mondjuk három játékos esetén egy vagy kettő. A játékosok felváltva helyeznek le egy-egy munkást, tehát így akár ki is szoríthatják a másikat a kiszemelt. Az is gyakori, hogy egy helyszínre lehelyezett első munkás után jár valami bónusz vagy az utolsónak valami extrát kell fizetnie. Munkáslehelyező mechanikát használ a Village, illetve a rövidesen megjelenő Robinson Crusoe, és kicsit ilyen a Kakaó is, bár egy érdekes házasításban a lapkalehelyezéssel (pl. A kis herceg). A játékosok munkáslapkákkal rendelkeznek, amely lapkák különböző élei mentén különböző számú munkás van jelölve, aszerint, hogy hogyan helyezzük le a lapkát, a dzsungellapkákkal érintkező munkások a számuknak megfelelő alkalommal hajtják végre a dzsungellapkákon elérhető akciókat.
„Ma is tanultunk valamit” – legalábbis remélem. De kicsöngettek a gémer kurzusról, de előbb-utóbb folytatjuk még hasonlóan izgalmas mechanizmusokkal.
Woland
