Nem csak egy regény
Kevesen tudják, hogy a Defoe regényének címe eredetileg „Robinson Crusoe yorki tengerész élete és különös, meglepő kalandjai: Aki huszonnyolc évet élt egyedül egy lakatlan szigeten Amerika partjainál, a nagy Orinoco folyó torkolatától nem messze; egy olyan hajótörés kényszerítette a szigetre, amelyben rajta kívül minden ember meghalt.” (tényleg.) Nos, ez a játék nem pont ezt a történetet dolgozza fel, de a körülmények, a hangulat és számos regénybeli elem visszaköszön (Péntek, a kapitány kutyája, a Biblia stb.).
A hajótörést itt (legfeljebb) négyen éljük túl: egy ács, egy felfedező, egy szakács és egy katona. Az ő bőrükbe bújva élhetünk át a regényből ismert tengerész kalandjaihoz hasonlókat, sőt!
Magunknak kell megszereznünk az élelmet, a fát, építenünk valamiféle menedéket, javítgatni azt, hogy minél jobban védjen az időjárás viszontagságaitól, edényt, kést, ásót eszkábálni, kötelet fonni… mindent.
És most jön a „sőt” rész: a játék elején választunk egy küldetést, ami meghatározza majd a sztorit: szigeten akadnak-e kannibálok, vulkán, elátkozott helyek... No, meg a játék célját, ami lehet a szigetről való megmenekülés vagy éppen arra való berendezkedés, hogy ott éljük le az életünket, a kannibálok városának elpusztítása, egy bajba jutott társunk megmentése stb.
Hét különböző küldetés vár ránk a dobozban, mindegyik más és más. Különböző hangulat, nehézségek, eltérő kihívások, ráadásul mindegyik bőven újrajátszható, mivel a szigetet fel kell fedeznünk, az a küldetéstől függetlenül is más lesz minden játékalkalommal. Meg aztán az a sok minden, amire a dzsungelben akadunk vagy ami érhet minket, miközben a táborhely körül munkálkodunk. Az eszközök, amiket készíthetünk, a kincsek, a csapdák, a vadállatok és rengeteg váratlan esemény. Az újrajátszhatóság miatt tehát nincs okunk aggódni. Hogy túléljük-e mindazt, amit a sziget a nyakunkba zúdít? Na, amiatt már inkább!
„Boardgames That Tell Stories” – Játékok, amelyek egy történetet mesélnek el
A fenti cím a játék szerzőjének, Ignacy Trzewiczek blogjának, illetve könyvének címe. A szerző úgy fogalmaz: „Mélyen hiszek abban, hogy a jó társasjáték egy történetet mond el.” Ezzel persze lehet vitatkozni, hiszen ízlés dolga, hogy ki mit vár egy társasjátéktól, de akik azt szeretik, ha egy történet főhőseivé válhatnak és a bőrükön érezhetik mindazt, amit a főhős átél (én is közéjük tartozom), azoknak készült ez a játék is.
Nagyjából most jönne az a rész, hogy röviden összefoglalom a szabályokat, de a helyzet az, hogy ennek a játéknak bizony nem az a legfőbb jellemzője, hogy egyszerűek, könnyen oda-vissza megtanulhatóak a szabályai. Félreértés ne essék, a szabályok érthetőek, logikusak, a szabálykönyv jól felépített, ám ugyanakkor kifejezetten hosszú. A játék érezhetően arra van kihegyezve, hogy a hangulatával, a sztorival nyűgözze le a játékosokat, és nyújtson páratlan élményt. Valóban megélhetjük benne a hajótöröttek minden kínszenvedését és apró sikereik minden örömét, ennek azonban ára van: rengeteg szabály.
A játékhoz természetesen kapunk egy játékossegédletet, ami végigvezet a forduló menetén, sőt, a szabálykönyv végén megtaláljuk ennek a bővített változatát is, ami pedig még annál is többet segít, de az első játékok alkalmával még nagy eséllyel fel kell lapozni egyszer-kétszer a szabálykönyvet.
Hogy megéri-e egy játékért végigrágni magunkat 40 oldalon, aztán még vissza is keresgélni menet közben? Játéka válogatja. Ezért a játékért meg. De nagyon. Mert ahogy a mérges kígyókon, összeroskadó menedéken, sok-sok sebesülésen és viszontagságon át vergődve megmenekülhetünk a szigetről, úgy azért a kis erőfeszítésért valami igazán intenzív, magával ragadó élményt kapunk cserébe.
