Klasszikus megoldás: a Dixit
Igen, talán ez a legismertebb darab. Jobban mondva „ezek”, a Dixit ugyanis már a 8. kiegészítőjénél tart (ezt épp most jelentettük be – még az idén megjelenik). Van ugyanis egy alapjáték, ami legfeljebb 6 fővel játszható, ez a nagy klasszikus, aztán ott van az Odyssey, ami már 12 (!) fővel is játszható, újabb kártyákkal, játékmódokkal, és ott van még a Dixit 2, Dixit 3, 4, 5, 6, 7 – más-más stílusban megfestett kártyákkal: minden kiegészítő egy új pakli, ami egy új festő ecsete alól került ki. Kártyafestő… mi van? A kártya csak kártya, nem? – merülhetne fel a kérdés jogosan, de nem, a Dixitben minden kártya egy-egy egyedi festmény. Nincs is rajtuk semmi más: se szám se szöveg. A lapoknak nincs klasszikus értelemben vett értékük. A valódi érték – a művészeti értékükön kívül persze – az, ami a fejünkben van. Mert ez a játék a fantáziánkat fogja megmozgatni.
A soron következő játékos választ egy festményt a kezéből, azt képpel lefelé az asztal közepére rakja, majd mond róla valamit. Ez a valami lehet egy szó, filmcím, egy mondat vagy akár egy füttyentés is. A többieknek pedig a kezükből ki kell választaniuk egy olyan lapot, ami az elhangzottakhoz passzol, és lerakni azt képpel lefelé. Ha ez megvan, akkor a játékos összeszedi a lerakott kártyákat, megkeveri, majd felfordítgatja, és a többieknek ki kell találniuk, melyik kártyát rakta ő. De ugye minden játékos olyan kártyát igyekezett rakni, ami illett az elhangzottakhoz, tehát legalább 2-3 festmény gyanús lehet. Kérdés persze az is, hogy mennyire ismerjük egymás gondolatvilágát.
Fantázia és emberismeret. Így egyre közelebb kerülhetünk egymáshoz, miközben mindenki jól szórakozik. A Dixit ezért remek választás első/bevezető játéknak, és a csapatot is klasszul össze tudja hozni.
Ha jön a „vissza a padba”
Gyerekeknek suli, egyetemistáknak a közösségi tereken lógás két vizsga meg szeminárium között, így a zsebben elférős játékoké a terep. Ilyen például a Sztorikocka. 9 db kocka, mindegyik minden oldalán egy-egy kis ábrával. Ez ugye 54 kép. Ezekkel a kockákkal dobva kapunk majd egy 9 képből álló képsorozatot, így összesen 531 441-féle képsorozatot dobhatunk ki, amit aztán tetszőlegesen sorba rendezve kell, hogy meséljünk egy történetet (mint az a fenti számokból látszik, kis eséllyel kell majd ugyanabból a készletből felépítenünk a sztorit, persze akkor sem valószínű, hogy kétszer ugyanaz elhangzana). A dolog tehát pofon egyszerű, mégis rendkívül szórakoztató: dobok, mesélek, következő játékos. Így kedves kis történeteket mesélgethetünk (vagy kevésbé kedveseket – vicceseket és kevésbé vicceseket) békésen, egészen addig míg, valaki bele nem fogalmaz a saját kis történetébe. Ilyenkor jön az, hogy én is fogok még dobni, lássuk, mi történik veled. És persze egyáltalán nem véres verbális egymásnak menésről van itt szó, egyszerűen csak elkezdjük bevonni egymást a sztorikba, és ettől egy újabb életteli löketet kap a játék.
Ha a fenti kombinációk mégsem bizonyulnának elégségesnek vagy egyszerűen csak a témát bővítenénk, vár ránk még néhány Sztorikocka-készlet: szám szerint… sok. Tényleg: 9 kockás ún. „alapszettekből” ott van még a Sztorikocka Kalandokkal, amiben kalandos utazások modern hieroglifáin polipok, elefántok, tengerek, kaktuszok, várak elevenednek meg, illetve a Sztorikocka Cselekvésekkel, amiben pedig – nem meglepő módon – különböző cselekvések, mozdulatok elevenednek meg. Ez utóbbit érdemes valamely másik szettel keverni, például a tematikus, háromkockás miniszettek egyikével. Ebből van krimis, sci-fis, tündérmesés, kísértethistóriás, mítoszos, állatos, őslényes, orvosos, sportos, középkoros, szuperhősös, mentőexpedíciós… mind három-három kockával. Meg aztán ott vannak még az óriás szettek óriási kockával (ezek kilenc kockások), meg a filmes-rajzfilmesek alapszettek (szintén 9-9 kockával), mint a Scooby Doo-s, a Batmanes, a Dr Who-s vagy a Looney Tunes-os. Csak győzzön az ember válogatni.
Alternatív Activity: Concept
Régóta velünk van, és már nagyon sokaknál dobta fel a partit, ez a már dobozában is egészen egyedi játék (nagy fehér doboz, kérdőjellel). A szabályait persze ennek is röviden össze lehet foglalni: a soron következő játékos húz egy lapot, ezen három csoportban vannak feladványok: könnyű, közepes, nehéz – mindegyikből három, innen választ egyet. Adott egy nagy tábla rengeteg apró képpel (ábrával/piktogrammal, ahogy tetszik), ezek segítségével fogja „körülírni” a feladványt. Tehát nem mutogat, nem beszél, hanem apró kis kockákat rak le a megfelelő képek mellé.
Klasszikus példa erre a doboz hátulján található:
Feladványokból persze vannak egész extrémek is, a „ki korán kel, aranyat lel”-től a „Nincs kettő négy nélkül”-ig. Nem igen lehet eleget játszani ezt a játékot!
Végül is ide is
Nem is én lennék, ha nem dobnám be, de ha már kommunikációról és játékokról van szó, muszáj legalább említést tennem a Magic Maze – Fogd és fuss!-ról. Ennek egyik oka, hogy a játékban megengedett kommunikáció rendkívül szórakoztató – a másik meg, hogy nagy kedvencem, és nem bírom kihagyni innen sem.
A Magic Maze-ben egy barbár, egy tünde, egy törp és egy varázsló bőrébe bújva rabolunk ki egy plázát, mégpedig úgy, hogy senkinek sincs saját karaktere, hanem közösen és egyszerre mozgatjuk mind a négy hőst mindannyian, és minden játékos bizonyos mozgatástípusokat tud végrehajtani. Szóval a törp úgy jut el A-ból B-be, hogy Levi mozgatja kettőt jobbra, Peti egyet le, Levi megint egyet jobbra, én egyet fel (így kikerültünk egy falat), Tíbaláj meg feldobja a mozgólépcsőn, és onnan megint valamelyikőnk. Sokat kell tehát egyeztetni, ki merre menjen, melyik karakternél kinek kéne aktívkodnia, csakhogy: ebben a játékban nem lehet sem beszélni, sem mutogatni, sem… hát majdnem semmit. De van egy nagy, piros bábu, az ún. „Csinálj már valamit” bábu, és ezzel tudjuk verni az asztalt az előtt, akinek épp nagyon kéne már csinálnia valamit. Aztán egy idő után már szemmel és gondolatátvitellel is megy a kommunikáció. Na, ezt a játékot is kár kihagyni!
Woland
