Haaaaarc! – csak mert olyan kézenfekvő
Lássuk be, valahonnan el kell kezdeni, és nem ugorhatunk rögtön fejest a békés játékokba, mert… Nos, „Si vis pacem, para bellum!” (a fordítást megtaláljátok a Pandemic – Róma bukása egyik kártyáján ;) )
A dolog ott kezdődik, hogy a társasjátékok még valamikor az ősidőben az uralkodó (papi és harcos) kaszt időtöltésének képezték a részét, és a funkciójuk az volt, hogy leképezzenek valami nagy sorsszerű eseményt, vagy működést. Például a Pachisi (a Ki nevet a végén elődje) az újjászületéseket, a Chaturanga (többek között a sakk, a shougi és a xiangqi elődje) pedig a háborút. Persze ezek a játékok mai játékviszonylatban igen absztrakt módon adják vissza azokat a sorsszerű történéseket, amiket leképezni hivatottak, mégis keletkezésükkor érezhetően más volt a súlyuk, főleg spirituális értelemben. De ebbe most nem mennék bele, helyette vegyünk inkább néhány igazi, modern, színes-szagos játékot, amik ugyanúgy háborús eseményeket hoznak le az ideák világának véráztatta csatamezőiről az asztalunk szárazra törölt lapjára.
Ilyen például az A világ története. Előttünk az ismert világ térképe, a feladatunk pedig, hogy birodalmakat virágoztassunk fel – mármint… hát igen, tudjuk, hogy virágoznak a birodalmak: nagy területen. Ha ügyesek vagyunk, azt fogjuk látni, ahogy a saját színünkben pompázó bábuk egyre nagyobb területet özönlenek el a térképen. Az említett térkép régiókra van osztva, a régiók kisebb területekre. Minden kör végén régiónként nézzük, kinél van a legtöbb terület – vagyis melyik birodalom dominál –, kézenfekvő tehát, hogy legfőbb célunk a területszerzés, abból lesz a pont. Támadunk, elfoglalunk, megerősítünk, hogy minket ne söpörjenek ki egykönnyen. Erre az egyszerű alapelvre épül fel A világ története, ami végeredményben ennél azért némileg összetettebb, és épp az a szépsége, hogy birodalomról birodalomra ugrálhatunk a játék során, végig az emberiség történelmén. Történelem iránt érdeklődők számára kihagyhatatlan élmény.
A területfoglalás ugyanilyen központi szerepet játszik a Small World című játékban, noha maga a játék hangulatában, stílusában, menetében egészen más. Az alapgondolat hasonló: területeket foglalunk el egymástól, a forduló végén pedig az általunk uralt területek után kapunk pontokat. Érdekesség, hogy ebben a játékban sok területnek van valami sajátos tulajdonsága, ami taktikai előnyökhöz juttatja a játékosokat. Például hegyet nehezebb elfoglalni, ráadásul az óriások hegyről könnyebben terjeszkednek, a varázslóknak pedig a varázslatos erdők hoznak extra pontokat, ha a birtokukban vannak. Persze a Small World sem „csak ennyi”. A játékról játékra változó nép-képesség kombinációk, a vicces fantasy hangulat meg az a sajátos Small World-ös humor együtt teszik azzá a Small World-öt, ami: egy könnyed, de taktikus; szórakoztató, de véresen konfrontatív társasjátékká.
Van-e ott folyó, és földje jó?
Ééés még mindig nem engedjük el a háborús témát, hanem megnézünk egy közepesen ismert címet, a Trónok harcát. Ki ismeri? Ugye? Szinte senki. De aki igen, az nyilván tudja, hogy egy Westeros nevű fikciós földrészen játszódik, ahol a nagyobb nemesi családoknak jobb dolga sincs, mint seregeket toborozni, öldökölni és azon furkálódni, hogy ki teszi rá a hátsóját valami nyírkos fémfotelre. Őrület, nem? Na ezek családok tehát befolyást és seregeket gyűjtenek, és ehhez mi kell? Pénz, ellátmány, meg emberek, akikből sereget lehet toborozni. Az ellátmányt is valahonnan be kell szedni, és az sem árt, ha minél többektől szedünk adót. A győzelmi feltétel, hogy egy játékos 7 várral rendelkező területet uraljon – eddig semmi meglepő, területeket kell elfoglalni, na de most jön a trükk. Némely területről több ellátmányt lehet összeszedni, máshol több adót beszedni; ha valahol vár is van, sereget lehet felállítani, vagyis a területek megszerzése nem pusztán pontokat hoz, hanem alapvető feltétele a hadviselésnek. Vagyis a területek kontrollálása már nem csak azt jelenti, hogy kitűztük ott a zászlót, hanem hogy használjuk is az adott területet, annak az előnyeit.
Végezetül pedig – már ami a háborúskodást illeti – vessünk egy közelebbi pillantást a Scythe-ra. Mit látunk? Háborút. A borítón, a leírás első mondatában, mindenhol. Gondolnánk, hogy itt aztán másról sem lesz szó, mint egymás darálásáról, minden talpalatnyi földdarabért. És nem! A Scythe egy rendkívül szerteágazó játék, amiben annyi mindennel (építkezés, fejlesztés, küldetések teljesítése) tudunk győzelmi pontot szerezni, hogy a puszta területi hódítás nem lesz feltétlenül a játékos fókuszában. Hasonlóan a Trónok harcához, a területek itt is létfontosságúak különböző nyersanyagok begyűjtéséhez. Azonban itt néhány terület elég, hogy a hangsúlyt máshová helyezve a többiek elé vághassunk. Vagyis a területfoglalás fontos, de nem annyira központi kérdés, mint azt elsőre gondolnánk. Ilyen is van.
Nem lehetnénk inkább barátok?
Nem. De lehetünk versenytársak! Mert kinek kell a nyílt konfrontáció, nem igaz? Forduljunk egy kicsit Concordia istenasszony felé, aki nem csak az egyetértés és az összhang megszemélyesítője, de egy kiváló kereskedős játék névadója is. Az ókori Rómában, akár hisszük, akár nem, nem csak légiók masíroztak, hanem boros amfórák, kelmék, mindenféle áruk is áramlottak szerte a birodalomban, és – különösen békeidőben – gazdasági „terjeszkedésben” is lehetett gondolkodni. A Concordia – Sestertiusszal kikövezett utak c. társasjátékban különböző városokba tudunk „berendezkedni”, ami nem jelenti azt, hogy más kereskedőcsaládok ott ne jelenhetnének meg, de ha már egyszer valahol megvetettük a lábunkat, ott nem lesz olyan könnyű dolga azoknak, akik később érkeznek. Egy ilyen városban nekik jóval költségesebb kiépülni. Márpedig a városokból szerezzük az árukat, és az árukkal a pénzt, meg minden egyebet – ha az nincs, semmi sincs. Vagyis nagy békésen pont el lehet lehetetleníteni egymást, mert Pax Romana ide vagy oda, az üzlet az üzlet, nincs kegyelem.
A Five Tribes – Naqala dzsinnjeiben ha sikerül kiüríteni egy területet, oda letehetünk egy tevét. Szó sincs hagyományos hódításról, terjeszkedésről, de a játéktér mezőit mégis csak meg tudjuk szerezni. Ezt a mezőt ugyanúgy használhatja bárki: keresztülhaladhat rajta, később vehet fel róla meeple-t stb., de a játék végén pontot hoz nekünk, és sok esetben még a többi játékos is nekünk termel rajta pontokat (pl. pálmák vagy paloták lehelyezésével).
A Terra Mysticában bár népeink terjeszkednek, nem harcolnak egymással, csak békésen építkeznek egymás mellett. Ami azt illeti, valakinek a szomszédságába építeni kereskedőházat – nem meglepő módon – olcsóbb, ugyanakkor a másik játékos hatalompontokat kap érte. A játék központi eleme, hogy a különböző területeket olyanná alakítsuk, ami a saját népünknek megfelel – vagyis a majd megszerzendő területeket így el lehet happolni egymás elől, és persze be is lehet szorítani más játékosokat, elvágva a terjeszkedés minden lehetséges útját – nehezen átalakítható területekkel és belakott mezőkkel –, így, mivel harc nincs, nem terjeszkedhet, ami komoly érvágás.
Végvárszó
Szóval így is lehet. Nem is ritkaság, hogy a háborús tematikát nélkülöző játékokban megjelenjen a területfoglalás (Vagy terület irányítás? Nem, ez még mindig szörnyen hangzik.), ami elsősorban a játékos interakciót dobja meg, és jellemzően rengeteg taktikai lehetőséget nyújt, igaz, konfrontatívabbá is teszi a játékokat, van, amelyiket jobban, van, amelyiket kevésbé. Persze a játékosok lelkületétől és stílusától is sok függ. Más szavakkal: Játszunk egyet-kettőt, és megmondom ki vagy!
Utóirat vájtfülűeknek:
Természetesen ennek a mechanizmusnak is vannak rokonai, és akik jobban benne vannak a terminológiában, azok joggal mondhatnák, hogy ahol egy játékos úgy van jelen, hogy van ott más is, az csak area influence (területi befolyás) és nem area control. Igazuk lenne, ugyanakkor az area influence az area control egy változata, és mivel az előbbi kifejezést hallani többet, sokan ide sorolják az utóbbiakat is. Érdekes, hogy ez a trend változik, és a BGG-n az area control mechanizmus helyén már az area majority (területi többség)/ area influence címkét látjuk. Tehát végül is összeolvadt a kettő, ha nem is abba az irányba, ahogy ez - szerintem például - várható lett volna. Hogy a nemzetközi gémerszókincsen ez mennyit fog változtatni, vagy milyen hamar, azt majd meglátjuk, de valami biztos: a „területfoglalós" címkével nemigen tudunk mellé lőni.
Woland
