Nekik talán csak az a reménysugár, hogy mindjárt itt az év vége. Pedig, ha rendes fülledt, tomboló házibulikat nem is tarthatunk, van azért, amit át lehet menteni: a partijátékok többsége ugyanis már 4-5 fővel is kifejezetten jól működik.
Persze a legtöbb partijáték akkor szól igazán nagyot, ha hatan, nyolcan tízen ülnek az asztal körül. Ugyanakkor az is igaz, hogy ha csak négyen-öten ülünk le játszani, akkor sem feltétlenül kerül elő valami bevezető- vagy komoly stratégiai játék, egyszerűen azért, mert van, akit a partijáték-műfaj egyszerűen jobban szórakoztat. Ők partijátékosok, akkor is ha tizen jönnek össze és akkor is, ha csak öten. És melyik játékhoz fűlik jobban a foguk tetszőleges szituációban? Naná, hogy a partijátékokhoz.
Elegen vagyunk-e hozzá?
A partijátékok többsége dobozinformációk szerint 3 főtől játszható. De gyakran 3-tól 8 vagy 12 főig, ami elég széles skála. Sejthetjük, hogy 3 fő csoportdinamikája kicsit más, mint 12-é. Akkor tényleg játszhatók 3 főtől? Természetesen igen. Ezek a játékok úgy vannak kialakítva, hogy működjenek ilyen alacsony játékosszámmal is, de azt azért vegyük figyelembe, hogy sok esetben a felső határ azt jelenti, hogy “még éppen belefér ennyi játékosr” az alsó pedig azt, hogy “már éppen játszható ennyi játékossal”. Ha az alsó határra rászámolunk 1-et (vagy nagyon biztonságosan 2-t), akkor már az ideális játékosszám kereteit tapogathatjuk.
Nézzünk egy konkrét példát: A Cortex Challenge - IQ party 2-6 főig játszható. Ha leülnek mellé ketten, tulajdonképpen mindent megkapnak, amit a játék kínál: az agytornát el kell végezni, és nincs végtelen gondolkodási idő, hiszen a másik lecsaphat a kártyára. Tökéletesen működik ketten. Az egyik játékos egy bizonyos feladattípusban jobb, a másik a másikban, van amiben egyformák: ez ad egy alapdinamikát a játéknak. De ha már hárman játszanak, ez az egyértelmű felosztás megtörik, az egész dinamikája egy kicsit kuszább, sűrűbb, szabálytalanabb lesz, amitől még izgalmasabb és még jobban pörög. Aztán ott van a teteje: 6 fő. Miért ne játszhatnák 16-an? Leginkább mert 4 feladatpárt kell összegyűjteni a győzelemhez, és minél több emberre oszlanak meg a kártyák, annál jobban nyúlik a játékidő. De hatan még pont élvezetes. Vagyis ketten is jó, hatan is jó, de a kettő között ideális. És mitől lesz a két- vagy a hatfős játék mégis több, mint egyszerűen jó, egész konkrétan lebilincselő? Attól, hogy a játékosoknak éppen ez a zsánere. Erre máris visszatérünk, de előbb nézzünk meg még egy példát.
Cortex 3
A Hellapagos – Hajótöröttek szigete 3 főtől játszható. Sokat kell melózni a túlélésért azon a szigeten: kutatni a roncsok között, fát gyűjteni meg ivóvizet, és halászni, mert élelem is kell. Minél több ember van, annál jobban fel lehet osztani a feladatokat, de nem is ez a fontos, hanem, hogy arról, kinek jut élelem vagy víz és kinek nem, alkudozni, gyakran szavazni kell. Márpedig két emberrel megalkudni vagy 8 emberrel, az egészen más. És a Hellapagos lényege éppen az ilyen egyezkedésekben és alkudozásokban áll. A hajótörés átjön, a szűkösséget és a kiszolgáltatottságot érezzük három fős játékban is, és ha valakinek ez a világa, az bizony így is élvezni fogja, hiszen a játék működik, de ha többen vagytok, egyszerűen jobban pörög.
Hellapagos - Hajótöröttek szigete
Ki mint vet? Ahogy tud.
A játékosszám persze nem az egyetlen szempont egy meglepetés partijáték kiválasztásánál. Ha csak a fenti két példát vesszük, az egyikben gyorsnak és szemfülesnek kell lenni, a másikban jól kell alkudozni, meggyőzni másokat. Teljesen más világ, és más is a közönség.
A partijátékokat természetesen több kategóriába lehet osztani, és ezeket lehet még továbbiakra bontani, és vannak köztük átfedések is, de induljunk ki abból, hogy alapvetően vannak gyorsasági-ügyességi-, kommunikációs- és extrém partijátékok.
A gyorsasági-ügyességi játékok valamely ilyen irányú készségünket teszik próbára. A Dobbléban, a gyorsaság és felismerés klasszikus játékában ki kell szúrni, hogy melyik két figura egyezik, és elsőként lecsapni. A Cortexben a helyes megoldást kell észrevenni (ami meg még egy extra logikai kihívás), és lecsapni. A Sütisuliban egy kézzel kell jobbra-balra egymásra rakosgatni a muffinformákat (nem mellesleg a feladvány itt is logikai, csak ügyes kézzel és gyorsan kell végrehajtani). A három kategória játékai közül jellemzően ezek a legrövidebbek.
A kommunikációs partijátékok a kommunikációs képességeinket teszik próbára. Némelyikben meg kell győznünk a többieket bizonyos dolgokról, az Avalonban vagy a Vérfarkasok Miller's Hollow-ban például arról, hogy velük vagyunk, nem ellenük. Ez néha sikerül, néha nem és néha igazat mondtunk, néha nem, vagyis ha valakire gyanakszunk, hogy hazudik, annak jó, ha utánajárunk, aztán velük kapcsolatban győzködhetjük a többieket, ők meg védekeznek, és egész érdekes körviták és mexikói felállások alakulhatnak ki.
Múzsa: Sugallatok
Más kommunikációs játékokban egyszerűen korlátozva van a kommunikációnk, és így kell valamilyen információt átadni: Dixitben egy-két szóval kell utalni egy képre (vagy egy képpel jól kifejezni egy elhangzó szót), a Múzsában ugyanezt tovább korlátozzák témakörrel, vagy hanghatásokkal. A Csak egyben csak egyetlen szót kommunikálhatunk, a Skicc – Mi az ábra?-ban pedig rajzolva kell egy szót visszaadni. Megint egész más műfaj.
Bears vs. Babies
És ott vannak még az extrém partijátékok. Ezek nem a készségeinkről szólnak, itt a legjobban a rekeszizom lesz megdolgoztatva, jellemzően némi morbid humor által. Legyen szó cuki kis unikornisokról, akik egymást mészárolják az Unikornisok – A rémes ménesben, állati és gépi részekből eszkábált medveszörnyekké, akik a rájuk támadó kegyetlen pólyás szörnyeket hivatottak megsemmisíteni, a Bears vs Babies-ben, vagy dinamitrudakkal játszó cicákról, akiket el kell terelni a robbanóanyagok közeléből, különben nagy baj lesz. Igen, ez pedig a Robbanó cicák, a műfaj eddig legismertebb darabja. Azért ne higgyük, hogy a többi nem elég extrém vagy vicces, mert extrémek és extrém-viccesek, már ha az ember vevő a stílusra.
Robbanó cicák
Hát, ezen is múlik. A lényeg, hogy ha partijátékost ajándékozunk, bátran válasszunk neki a partijátékok közül, lehetőleg abból a szegmensből, amelyik hozzá a legközelebb áll.
Woland
