A koponyák virágkora

2018.

Vannak olyan játékok, amelyek hatvan kis alkatrésszel és húsz oldalas szabállyal próbálnak egyedivé válni; és vannak olyanok, amelyek egyetlen egy játék-mechanikát, egy ötletet a lehető leg-lecsiszoltabb változatában mutatnak be.

Skull – Koponyák játéka

A Skull az utóbbi fajta játékok tárházát gyarapítja. Egy dolgot tud, de abban nagyon pöpec: ez a blöffölés játéka.

A Skull-ra először egy rendezvényen figyeltem fel. Lassan feltűnt, hogy percről percre egyre kevesebb munkatársam volt a helyén, de még mielőtt elveszve érezhettem volna magam, harsány kacagást hallottam két állvány közül. Odasomfordálván négy, karton korongokat markolászó kollégába, és az őket körülvevő tömegbe botlottam. A játékosok kezében található furcsa alátéteket egyenként kitették maguk elé, egészen addig, míg egyikőjük egyszerűen annyit mondott, hogy „kettő”. A tőle balra ülő játékos gondolkozott egy kicsit, majd rábólintott, és „három”-mal válaszolt.

Innentől kitört a licitálás, míg végül a kezdő játékos nyert „öt”-tel.

Felcsapta a maga elé kijátszott korongok egyikét. A lapon egy csinos festett virág volt. A játékos egyenként megfordította a többi korongját is, és még két virág virított az asztalon. Átnyúlt egy másik játékos elé, és az ő legfelső korongját is felcsapta, és a túloldalán található virág láttán az egész nézősereg izgatott csicsergésbe kezdett, majd lélegzetet visszafojtva várták, hogy honnan fogja az utolsó, ötödik lapot felcsapni.

Átnyúlt a harmadik játékos lapjaihoz, és virág helyett egy koponya vigyorgott a korong túloldalán.

A tömeg felhördült, a lapokat felcsapó játékos meg magába zuhanva sóhajtott egyet. Veszített.

Skull – Koponyák játéka


Koponyák kocsmába illő körítéssel

Node tekerjünk vissza egy kicsit. Az eredetileg Skulls & Roses néven befutó játék már pár éve kering a nemzetközi játékok vizén. Az első változat az Amerikai „biker” közösség közkedvelt tetkói alapján lett dizájnolva (innen a rózsák és koponyák nyerő kombinációja), sőt, kerettörténetében minden játékos egy-egy rivális bandát „vezetett”. Igen, valaki úgy döntött, hogy egy végletekig kifinomult blöffölős játéknak szüksége volt keret-sztorira, de üsse kő!

Az újabb (és szerintem látványosabb) változat inkább a dél-amerikai törzsek hangulatára hajaz, élénk színekkel és elegáns dizájnnal. Doboza egy nagyobb zsebbe belefér, és bárhol előcsapható, pl. kocsmázós partijátéknak tökéletes, csak figyeljünk rá, hogy senki se parkolja le a sörét az egyik korongra (személyes tapasztalatból beszélek)!

Skull – Koponyák játéka


Itt a rózsa, hol a rózsa?

Maga a játék, ha az élő példából nem jött volna át, seperc alatt elsajátítható. Minden játékos négy-négy koronggal kezd. Ezekből három virágot (rózsát), egy koponyát rejt. Mindenki egymás után egy-egy korongot képpel lefelé kijátszik maga elé. Ez egészen addig folytatódik, amíg az egyik játékos laplerakás helyett kijelenti, hogy hány lapot tud felcsapni az asztalról úgy, hogy ne ütközzön koponyába. Ekkor, fogadásos játékokhoz hűen, megkezdődik a licitálás. Mindenki vagy emel, vagy passzol, míg végül egy játékos marad, és nekikezd a lapok felfordításának.

Amennyiben az adott mennyiséget (példánk esetén ötöt) sikerül úgy felfordítania, hogy egyetlen egy koponyába se ütközzön, kap egy pontot. Az első játékos, aki két pontot össze tud gyűjteni, nyer!

Amennyiben balszerencsés flótás módjára koponyába ütközne, a négy lapja egyikét elveszíti, és ha emiatt kifogyna a lapjaiból, akkor bizony elveszti a játékot.

A rizikófaktor a játékban abban rejlik, hogy a korongokat felcsapó játékosnak először a sajátjait kell megmutatnia. Ettől a szabálytól válik a Skull szerencsejátékból igazi blöffölős játékká: amikor valaki beszáll a licitálásba, el kell döntenie, hogy valóban csak rózsák vannak a licitet elindító játékos előtt és pontot akar ebben a körben szerezni, vagy épphogy a többieket akarja rávenni, hogy az ő lapjai között rejtőzködő koponyát csapják fel!

Ezt értem az alatt, hogy a játék a végletekig letisztult: itt csak az elme játékának van helye. A többiek fejébe kell bújnod, rá kell érezned, hogy ki az, aki blöfföl, és ki az, aki azért kezd licitálni, mert rózsát akar aratni az adott körben. Mindenki más-más módon közelíti meg a Skull-t, és épp a legártatlanabbnak tűnő barátodról fog kiderülni, hogy milyen kegyetlen fapofával vezet mindenkit a vesztébe.

Skull – Koponyák játéka


Kicsi a Skull, de erős

A játék, nálam legalábbis, minden fronton tarolt. Lehet vele játszani barátokkal, vadidegenekkel, még olyan cinikus dögökkel is, akik számára maga a társasjáték, mint kifejezés, szitokszó. Tökéletesen beleillik a „filler” játék szerepébe is, így két nagyobb, egész estés kaland közben lazán kikerülhet az asztalra pár kör erejéig. Veteránok és kezdők is értékelni fogják a játék tökéletesen lecsiszolt mechanikáját.

És, a fene egye meg, nagyon csini!

Mátyás

Skull – Koponyák játéka

Te lehetsz az ELSŐ aki hozzászól!
Hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Belépés