Az izgalom négy új oldala – még közelebb a világvége!

2016-08-30 14:24:00

A Pandemic megjelenése óta lelkes rajongótábort gyűjtött, mind a családok, mind a játékfüggő gémerek körében. (Aki nem találkozott még a játékkal, annak ajánlom korábbi cikkünket.)

A Pandemic: Pengeélen címmel most magyarul is megjelent kiegészítő új szintre emeli ezt a küzdelmet: mostantól borotvaélen táncol a világ, és hogy a négy kihívás közül melyikkel (vagy melyikekkel) szeretnénk szembenézni, csak rajtunk áll!

Pandemic: Pengeélen

Első szín: a vörös (virulens törzs)

Az első modul, amely a játékot felpörgetni, illetve bonyolítani hivatott, a virulens törzs. Ez a játékmód kiemeli a négy vírus egyikét, és a járvány kitörésekor annak az egy vírusnak a terjedését fokozza. Ehhez a régi járványkártyákat félre kell tegyük, és a vörös színű virulens járványok közül kell a pakliba kevernünk a hétből – gyakorlottságunktól függően – négyet, ötöt vagy hatot.

Hogy mire képes egy virulens törzs? Például ha még nem fejlesztettük ki az ellenszérumát, elképzelhető, hogy eggyel több megfelelő színű városkártyára lesz szükség hozzá. Vagy ha olyan városban állunk, ahol már felütötte fejét ez a betegség, addig nem mehetünk tovább, amíg legalább egy kockát le nem veszünk – azaz veszítünk egy akciót. Vagy járvány kitörésekor nem egy, hanem két mezővel kell a kitörésszámlálót előrébb tolnunk…

Pandemic: Pengeélen

 Második szín: a lila (a mutáció)

Ebben a kihívásban az eddigi négy vírus mellé kapunk még egy ötödiket: a lilát. Ebből csak 12 kocka van, és a játék megnyeréséhez elég lehet az eredeti négy vírus szérumának kifejlesztése – de ehhez az összes lila kockát is le kell vegyük a térképről… Azért a lila ködre van esély: nem csak a két fertőzéskártya és a három eseménykártya ad esélyt ennek a színnek a terjedésére. Ha olyan város fertőzéskártyáját fordítjuk fel a fertőzésszakaszban, amelyen már van lila, automatikusan két kocka kerül oda: a város saját színét viselő, és persze kedves mutációnk.

Az említett kártyákon felül kapunk még ehhez a módhoz egy szérumot, illetve két térképkiegészítőt. Mi döntjük el, ezek közül melyiket használjuk fel: a kártya ideiglenesen ad helyet az ötödik ellenszernek, míg a matrica végleg rányomja kis polipoid bélyegét a táblára…

Pandemic: Pengeélen
Forrás: boardgamegeek.com,  kilroy_locke

 Harmadik szín: a sárga (új szerepkártyák)

Atlanta nem hagyja a világot a sorsára: újabb szakemberek képzésével segíti a világ            krízis megoldását. A kézenfekvő extrákon túl (mint például az Általános szakértő, aki négy helyett öt akcióval bír) van pár igen fifikás darab. A Helyszíni kutató például egy akcióért cserébe levehet egy víruskockát (vagyis gyógyít) körönként egyszer, de nem a készletbe teszi vissza azt, hanem a szerepkártyájára. Az azonos színű szérum kifejlesztésekor három kockát két játékoskártyára cserélhet be – ez azért klassz, nem?

Pandemic: Pengeélen

 Negyedik szín: a zöld (a bioterrorista)

Van a hét új szerepkártya között egy kakukktojás is: a bioterrorista. Ez igazi nagy csavar a játékban: ő ugyanis ellenünk fog játszani! Neki minden játékos köre után jár három akció (igaz, ebből egy csak egy szomszédos városba való utazás lehet).

És hogy mivel tehet nekünk keresztbe? Ő a lila víruskockákat terjeszti, ide-oda utazgatva a Földön, ráadásul ha nem repül, bábuját nem köteles mozgatni, nem tudjuk, hová lépett. Nyomait azért látjuk, ugyanis a tartózkodási helyén jelenhet meg a lila vírus. Vagy bárhol máshol, ehhez viszont egy fertőzéskártyát kell eldobnia. Igen, ő a fertőzéskártyák paklijából húz, ezekkel utazik és fertőz. És ezekkel menekül el – őt ugyanis egy akció árán fogságba lehet ejteni, ha velünk egy városban áll!

Vagy akár egy kutatólaboratóriumot is megsemmisíthet (szabotázs!), na persze csak szabadlábon. Ez a galád húzás alapjaiban boríthatja fel terveinket.

Pandemic: Pengeélen

 A nemzetközi helyzet fokozódik!

A Pandemic Pengeélen azért nagyszerű kiegészítő, mert nem csak olyan modulokat tartalmaz, amelyek az eredeti játék hangulatát fokozzák, színesítik. A bioterrorista akcióival gyakorlatilag egy teljesen új játékélményt kapunk, és rosszmájú játékostársaink is kiélhetik végre magukat…

Emellett az új kiegészítő kellékeken (mint a bioterrorista naplója) túl a doboz öt kis petricsészét is tartalmaz – így az alapjáték víruskockáit is praktikusabban tudjuk tárolni, sőt, a játék előkészítését és használatát is megkönnyíti, meggyorsítja.

Tíbaláj

Pandemic: Pengeélen

Eddigi hozzászólások:

Gubisi Róbert - 2016.

Korrekt összefoglaló, de nem értem, hogy miért nem lehetett a magyar kiadásról készült képekkel színesíteni, ha már van (az első képet kivéve).

Hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Belépés