Azult kék játszani

    2018.04.05.

    Az absztrakt játékok nem állnak hozzám túl közel, így azon túl, hogy elismerem, hogy jó játék, nem lelkesedek különösebben. De! Amikor megjelent az Azul, a hozzám hasonló nem-absztraktos ismerősök is körberajongták, de nekem valahogy kimaradt. Aztán most végre én is kipróbáltam. Elmesélem, milyen volt…

    Azul

    Három és fél perces szabálymagyarázó videó, játék az asztalon, fél perc setup, aztán hajrá. Hogy biztos jól értettem-e mindent, pár dolgot tisztáztunk tapasztalt kollégámmal, Tíbalájjal, aztán belevágtunk.

    Könnyű szabály, mély játék

    Játékosszám alapján meghatározott számban helyezünk manufaktúrákat az asztalra (korongok), ezekre minden forduló elején felrakunk 4-4 csempét, amit egy zsákból húzunk ki. Csempét. Így van, na azért nem 1:1-es csempékben kell gondolkodni, kompakt kis játék ez, de a játékelemek az azulejo csempéket idézik, ami egyfajta tradicionális portugál királyi belsőépítészeti remek. És jellemzően kék (erre utal az elnevezés is, az „Azul” ugyanis kéket jelent). A készítők ennél tovább merészkedtek, piros és sárga csempéink is lesznek – mindegyiken más-más minta, illetve egy-egy csupasz fajta a pirosból és a kékből.

    Szóval, a játékosok a saját körükben egy gyárról leveszik egy adott színből az összes csempét, majd felrakják azokat a saját táblájuk soraiba.

    A forduló végén pontozunk. Ilyenkor a teljesen feltöltött sorok kiürülnek, és róluk egy csempe felkerül a játékos tábláján lévő mátrixba, a megfelelő helyre, ezeket pontozzuk. Ha önmagukban állnak, akkor egy pontot érnek, ha viszont felkerülésükkor vízszintesen vagy függőlegesen szomszédosak más csempékkel, akkor az egybefüggő sor vagy oszlop minden egyes eleme után kapunk egy-egy pontot.

    És ez az első dolog, ami felkeltette az érdeklődésemet: lehet kombózni!

    Azul


    Több körös rákattanás

    Szóval leültem, gondoltam, oké, nem nagy cucc, szépen elszoliterezgetünk itt egymás mellett, jó persze, olyan lehet, hogy a másik elvesz az orrom elől valamit, ami kellett, és nem lesz minden úgy, ahogy a legpraktikusabb lenne, de hát az én táblámhoz úgyse nyúl hozzá senki… Azt hittem.

    Addig ugyanis rendben van, hogy fizikailag nem érnek hozzá, csakhogy: egy sorba csak egyféle csempét lehet lerakni, ergo, ha minden soromban van már valamilyen csempe, és nem olyan, mint amit elvettem, akkor az elvett csempék mennek mínuszba, ha elveszek négy csempét, de a sorból, ahová le akarom tenni, már csak kettő hiányzik, a többi megy mínuszba. Ráadásul a mátrixomnak minden sorában csak egy csempe lehet egy színből, tehát hiába van mellette üresen a sorom, van, amit oda sem tehetek, azokkal pedig mi történik?... Na igen.

    És gondolhatnánk, hogy: de hát ki az a szerencsétlen, aki nem látja, hogy mit vegyen el? Nem is ez az érdekes, hanem az, hogy miután felrakosgattam valamennyit, de van még elég csempe középen, a saját körömben köteles leszek elvenni – ha jól járok azzal, ha nem.

    Azul

    Szóval először úgy voltam vele, hogy oké, akkor elveszek pár csempét, majd felrakom, meglátjuk, mi lesz. A harmadik körben már láttam, hogy hoppá-hoppá, ha ezt ide tudom tenni, azt meg oda, akkor az még több pont, és arra majd a következő körben – á, de jó, jópofa dolgokat össze lehet hozni.

    Az első forduló végére még nem is sejtettem, hogy gond van. A másodikat úgy kezdtem, hogy néhány soromban már eleve voltak csempék, na az már kényszerlépések sorozata volt, csak úgy botladoztam a saját lábamban, hiába voltak adottak a jó kövek, nem tudott jó lenni. Aztán a harmadik körben jött az első „Hé!”, amikor Tíbaláj kolléga úgy vett ki egy csempét, hogy a maradékból ha ezt rakom, így bukó, ha azt rakom, úgy bukó.

    Két körrel később megengedtem magamnak egy „Ez egy gonosz játék” – megállapítást, mire azt felelte: „Igyekszik az ember.” Szóval igen, lehet ám benne gonoszkodni. Hogy van-e interakció a játékosok között? Sejtettem, hogy van valamennyi, de bőven több van annál!

    Ráadásul a játék végét is a játékosok döntései hozzák el – akinek lehetősége van elhozni a játék végét (a mátrix egy sorát teljesen befejezni), dönthet úgy, hogy inkább húzza még kicsit a dolgot, mert oly sok pontot össze fog tudni hozni a következő körben.

    Azul


    Kék? – Szuper kék!

    Kikaptam. Csúful. Aztán még egyet játszottunk. Tudtam, hogy figyelni kell arra, hogy miket hagyok szabadon, hogy „védjem magam”, illetve, hogy előkészítsem a következő körömet, figyelnem kell, hogy tudok minél több pontot írni egy adott körben, és minél több leendő pontot lealapozni a következő körökre – nem mindegy, milyen csempét hova tervezek letenni, amikor ehhez elveszek középről, akkor nagyon sokat számít a megfelelő ritmus.

    És persze azt is figyelnem kell, hogy mit tervez a másik, hogyan tudom a számítását keresztülhúzni. Ez minél többen játszunk, annál nagyobb kihívás, hiszen két játékosnál könnyebben ki lehet számolni, hogy mikor mire játszik a másik. Meg hogy ki akarja esetleg még az adott körben befejezni a játékot, mert azt vagy meg kell próbálni megakadályozni, vagy azonnal rá kell hajtani azokra a kombinációkra, amik a játék végén adnak extra pontokat – ezeket persze nem ár már előre szemmel tartani.

    Annyi lehetőség adódik egy körben, ugyanakkor annyi mindenre kell odafigyelni, hogy az teljesen le tudja kötni az embert. Absztrakt játék, nem a téma fog bevonni, hanem a játék maga, és mint ilyen, rendkívül izgalmas. És persze kár lenne elvitatni, hogy a dizájn is elég sokat dob a játékon. Mert számolgatás ide vagy oda, mégiscsak építünk valamit, és az mindig jól eső érzéssel tölti el az embert, ez esetben ráadásul valami szépet alkotunk – és jobb esetben sokpontosat. És éppen ezért azok is élvezhetik, akik játék közben nem futtatnak bonyolult algoritmusokat fejben – az Azul ugyanis teljesen intuitíven is működik.

    Nem ragozom tovább, engem (és tulajdonképpen eddig mindenkit, akit ismerek és játszott vele) meggyőzött. Ez a játék tényleg „szuperzöld” – akarom mondani: kék.

    Woland


    Azul

    Te lehetsz az ELSŐ aki hozzászól!
    Hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
    Belépés