Állábbál a laboratóriumban

2016.

Három információ – annyit már csak megjegyzek, nem?! Híres utolsó mondat kezdő partijátékosok szájából. Aztán az első körben kicsúszik a talaj a lábuk alól. Aztán a második körben már röhögve próbálja felvenni az elvesztett fonalat…

Panic Lab 

Nincs ez máshogy a Panic Lab esetében sem. Hogy mi az a három információ? Csíkos vagy pöttyös, sárga vagy lila, polip(szerű) vagy csiga(szerű). Hogy mik ezek? Amőbák, kérem tisztelettel. A sztori szerint megszöktek (fegyenclázadás, hehe), és nekünk most azt kell közöttük megtalálni, amelyik a legfontosabb kísérlet alanya volt.

Na, de honnan lehet tudni, melyiket keressük?

A játék előkészítése: fogjuk a szökevényeket, és kirakunk belőlük egy kört. A kéttucatnyi lapka között találunk azonban mást is: mindenféle gépeket, vegyszereket, szellőzőrácsokat is. A kezdő játékos kezébe veszi a 4 kockát, ő fogja meghatározni, pontosan melyik amőbát keressük. A kockákkal a következőket tudja kidobni:

a keresett alany

– milyen színű

– milyen mintázatú

– milyen formájú

és a negyedik kockával:

– melyik (milyen színű) gépből menekült meg, ráadásul

– milyen irányba.

A kék, sárga vagy piros gépből balra (fekete nyilak) vagy jobbra (fehér nyilak) hagytak nyomot a kis állábak. Innen kezdve kell tehát a szemünkkel egyenként megvizsgálni a kis egysejtűeket. Hogy miért írom, hogy „szemünkkel”? Azért, mert ha valaki az ujját a kártyákra szegezve tenné ezt, segíthet is a nála lassabbaknak, vagyis saját esélyeit rontja.

Panic Lab 

Megy a kis sejt vándorútra

Tehát elindul a tekintetünk, és keressük a (példányul) narancssárga, pöttyös csigát. No, ez csak meglesz, igaz? Igen ám, de szökevényünk útba ejtett egy vegyszert, ami megváltoztatta a színét, innentől át kell állítani az agyunkat a lila, pöttyös csigára. Aztán a biga beugrott egy szellőzőnyílásba, és csak a következő rácson jön ki – így a két rács közötti állatkákat már nem is kell vizsgálni. Egy újabb vegyszernél már a formáját is megváltoztatja, innen egy lila, pöttyös polipra kell ráakadjunk. Aztán egy újabb szellőzőrács, amin bebújik…

És aki a leghamarabb úgy érzi, megvan az amőba, felkiált, hogy megvan!, és rámutat a lapkára. Ha a többiek lemaradtak vagy elakadtak, együtt ellenőrizhetik, igaza volt-e. Na, ezt rendszeresen úgy kell összerakni a játékosoknak, a sok bujkálásban és mutációban nehéz kiigazodni… De ha igaza volt, kap egy kis piros korongot, ami a gyűjthető pontokat jelöli. Ráadásul a következő körben ő dobhat újra a kockákkal. (Ez nem feltétlen jutalom, nekünk az a tapasztalatunk, hogy aki dob, annak nehezebb felfogni, mi áll a kockákon.)

Csak semmi pánik! Lehet ez jobb is, rosszabb is…

Az első játékos, aki öt pontot összegyűjt, megnyeri a játékot. Gyakorlottabb társaságok lehetnek szigorúak is: ha valaki úgy érzi, megtalálta a kis egysejtűt, de a konzílium megállapítja, hogy tévedett, vissza kell egyet adni a nyert korongjaiból. És vica verzió: ha kisebbekkel játszunk, ki lehet hagyni a mutációs vegyszereket, azaz szobákat, sőt, akár a szellőzőket is.

A mutációkról annyit még, hogy hiába jelenti az amőba szó (görög nyelven) azt, hogy változás: három átváltozás után amőbánk sejtfalai felrepednek, és (ezúttal szó szerint is) elillan…

Tíbaláj

 

Te lehetsz az ELSŐ aki hozzászól!
Hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Belépés