Asztali szabadulószobák – gólya helyett a Gém hozta

2018.09.14.

A felszabadító érzés diadala

Gombamód szaporodtak el hazánkban a szabadulószobák – baráti társaságok, családok teszik magukat bennük próbára, és csapatépítő tréningekre is sokan használják. Az is egy érdekes kérdés, hogy ha vadidegeneket tennénk ki egy ilyen helyzetnek, mi sülne ki belőle, de az biztos, hogy népszerűvé vált az oldjuk-meg-együtt kaland.

Az első szabadulószobák majd húsz éve jelentek meg, borzongató hangulatú videójátékok ötlete alapján. Ezekben egyszerűen egy listán lévő tárgyakat kellett összegyűjteni ill. felfedezni, és csak 2012-ben született egymással párhuzamosan a japán és a magyar koncepció, amely már átgondoltan, összetettebb sztorira építve, logikai, matematikai és ügyességi feladványokkal engedi csak ki áldozatait.
(A magyar koncepció el – vagyis vissza – is jutott az Egyesült Államokba, innen ered az a félreértés, hogy a szabadulószoba magyar találmány.)

Innen már egy lépés volt csak az, hogy ezt a koncepciót társasjátékos, asztali kivitelben is elkezdjék használni.

Pandemic LegacyPandemic Legacy


Egyszeri vagy egyedi élmény


Ugyanakkor a társasjátékos közösséget kezdetben meg is rázta a tapasztalat: egy egyszer használatos játék? És ezért fizessek ugyanannyit, mint a kedvenc (újrajátszható) játékért?!

Míg egy hagyományos társasjátékban a fő kérdés az, kivel ülünk le játszani, egy kooperatív játékban inkább az a kérdés, meg tudunk-e együtt oldani egy (általában nehéz) feladatot. Két Hanabi- vagy Pandemic- (pláne Magic Maze-  ) parti valóban két külön élmény, de aki már játszott egy örökség játékkal (Pandemic Legacy, ha már itt tartunk), az tudja, hogy a különleges helyzetekben hozott döntések súlya, illetve a kritikus helyzet (ami lehet egy fenyegető helyzet, vagy egyszerűen csak az idő nyomása) megoldása mennyire egyedi élményt tud nyújtani.

A szabadulószobás kalandok végül is egy-egy kooperatív, legacy-típusú játékot jelentenek – és ezek az élmények nem mérhetőek egy szokványos társasozáshoz (pláne, ha a költségét leosztjuk a játékosok száma szerint).

Magic MazeMagic Maze


A szabadulás mérföldkövei – Gémklub módra


Hogy mi mivel kezdtük? Az Escape the Room – A csillagvizsgáló rejtélyével, a Thinkfun-tól. Logikusan, ugye, hiszen az amerikai kiadó a matematikai és logikai játékok legismertebb készítője. A barna dobozos játék 2016 végén jelent meg, és alig fogyott el, máris követi őt a második rész, A szanatórium rejtélye. Dr. Gravely wellness-intézménye sikeresen emelte a téteket: a második kiadás nehezebben engedi a vállalkozó szelleműeket kiszabadulni, mind elődje.

Az Escape the Room-ok központi eleme egy 5 korongból álló sperhakni – ha sikerül a tárgyakon és a teremben elrejtett szimbólumok sorát felfedezni, és a korongokat annak megfelelően beállítani, kinyithatunk egy új szekrényt vagy helységet, miközben a később felhasználható tárgyakat és információkat is érdemes kéznél (ill. észben) tartani…

Escape The RoomEscape The Room - A Szanatórium Rejtélye

Az Unlock! – Szabadulós kalandok nem a sorozat címe miatt kapta a többes számot: a doboz (a rövid bevezető-betanító rész után) 3 teljes kalandot tartalmaz. Ez a játék a található elemek kombinálásával ad új, a továbbjutáshoz használható tárgyakat, a kártyák sorszámának összeadásával tudjuk meg, melyik lapot csaphatjuk fel következőként. Az Unlock! központi eleme az az applikáció, amibe nem csak a 4 számjegyű kódokat üthetjük be, de amitől segítséget is kérhetünk, ha megakadunk (ezzel nagyon hasonlít az „élő” szabadulószobákhoz). A három kaland témában és szerkezetben független, mi több, az egyik kalandban a játékosoknak két csapatra szakadva kell okosnak lenniük – kiszabadulni csak az után tudnak, hogy először összeszabadulnak…

Unlock!
Unlock!

Tavasszal jelent meg a Szabadulópakli: Időpróba. A játék nem kevesebbet tűzött ki célul, mint hogy egy szabadulószobás kalandot egy tenyérnyi helyen zsúfoljon össze. A kis kék doboz valóban teljes értékű játékélményt rejt: a bevezető sztori után egy beugratós nyitó kérdéssel teszteli a játékosokat, majd egymást érik az elmésen elrejtett információk, a négy szál egyikén talált, de másikán használható tárgyak, amelyek haszna sokszor csak egy egyéni látásmód alapján derül ki. Sokszor csattannak a tenyerek a homlokokon („bakker, hogy ezt nem vettük észre”), mire a csapat a kártyák két dimenziója mellett a negyedik D-t is megjárva kideríti Dr. Thyme történetét.

SzabadulópakliSzabadulópakli - Időpróba


Kalandos órák dobozba zárva


Aki próbálta ezen játékok bármelyikét, átélhette, hogy bár „csak papírra vannak nyomva”, visszaadták a szabadulószobás élményt. Amelyet ráadásul bárhol és bármikor megbonthatunk: ha nem ma este, mert valaki nem ért rá, akkor másnap. Ha nem otthon, akkor a pléden a strandon. És bár a bezártságtól megszabadulhatunk egy-másfél óra alatt, az élménytől sokáig nem fogunk…

Tíbaláj

Te lehetsz az ELSŐ aki hozzászól!
Hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Belépés