Az agyat megdolgoztató játékokról – Bevezetőktől az agyégetőkig – I. rész

2017-11-03 11:26:00

„Mindegyik az. Még az egyszerűen kockával dobálós is - elvégre a mozgást is az agy szabályozza...” Na igen, ilyen elven ide vehetnénk a reflexjátékokat, amikor a megfigyelésen, a gyors reakció, különbségek vagy hasonlóságok felfedezésén van a hangsúly, de most nem ezekről az agyterületekről lesz szó. Hanem azokról a játékokról, amik gondolkodást, morfondírozást, tervezgetést igényelnek. Tehát stratégiai játékokról lesz szó.

Agyégetők – I. rész

 

Igaz, igaz. A Cortex – IQ Party különböző agyterületeket dolgoztat meg, ráadásul, mivel a feladványok folyamatosan változnak, ezek között a területek között néhány másodpercenként ugrálunk oda-vissza, így kétségtelen, súlyos mulasztás lenne lehagyni a listáról.
Minden körben felcsapunk egy lapot, amin vagy egy logikai, vagy egy koordinációs, vagy egy felismerős, vagy memória stb. feladvány látható, és azt minél gyorsabban megoldva kell lecsapni a lapra, hogy megszerezhessük. Ez általában alig néhány másodperc. Megjelenik a labirintus, és valaki már rá is csapott, és mondja, hogy melyik a helyes bejárat. Aztán a helyét átveszi egy logikai sorozat… Tehát kétségtelen, abszolút kellemes agymasszázst nyújt, ugyanakkor rövid, pörgős játékmenete miatt tökéletes partijáték… Na de vissza a stratégiákhoz!

Cortex

 

A stratégia görög eredetű szó, eredetileg tábornokságot, hadi tervezést, háborús tudást jelent, és mint ilyet, eredetileg hadászati kontextusban használták. Persze azóta ez a kifejezés is átment némi változáson, úgyhogy nem kell aggódni, nem csak hadviselős játékokkal fogunk itt foglalkozni. A stratégia ma leginkább hosszútávú tervezést jelent. Egy kitűzött cél elérésének eszközeit, módszereit, lépéseit stb... Ez társasjátékokra lefordítva azt jelenti, hogy a játékot a játék elején meg kell terveznem: mit fogok csinálni, mi mindenre lesz szükségem ehhez, milyen módon fogom elérni a győzelmet. Ezt a tervet fenntartva igyekszem az adott helyzetben olyan taktikai döntéseket hozni, amelyek igazodnak hozzá.

Bevezető stratégiai játékok

A bevezető stratégiai játékok egyik jellemzője, hogy itt már kell tervezgetni, megtervezni a játék ívét, de a készítő nem bonyolítja túl a játékosok dolgát, hiszen ez még nem a mély víz: ezek a játékok jellemzően egy mechanizmust használnak.

Ilyen például az Álomház. Ez egy szettgyűjtős (set collection) játék, ahol a különböző szoba kártyák kombinációjából gyűjtünk pontokat. De pontokat érnek a tetőelemek: ha valaki ezekre fekteti a hangsúlyt, és összeszed egy teljes, egyszínű szettet, azzal egész sok pontot tud írni. Vannak bónuszok is a játék végén, ezeket is célba lehet venni, illetve nem árt, ha van elképzelésünk arról, hogy nagyjából hogy fog kinézni a ház, mert a minél többféle helyiség összegyűjtése megnehezíti bizonyos bónuszok (pl. minden szinten egy fürdőszoba) összeszedését. A játék egyszerű: mindig elveszünk két lapot, ezek közül az egyik egy szoba lesz, a másik valami speciális (tető, segítő, kezdőjátékos jelző) – ezekből kombinálunk. Nem túl bonyolult, de minél okosabban tervezzük meg, hogy mi alapján építjük a házat, annál ésszerűbben tudjuk kiválasztani adott körben azt a lapot, ami a játék végén a legtöbb pontot hozza majd nekünk.

Álomház

 

Hasonló gondolatmenet mentén játszható a Kingdomino: itt megfelelő földterületeket kell okosan gyűjtögetni. Itt is minden körben egy dominólapkát szerzünk meg, tehát tulajdonképpen két területrészt, viszont jellemzően minél értékesebbet veszünk el, annál később kerülünk sorra a következő körben, vagyis annál kevesebb lehetőségből választhatunk. Érdemes eldönteni, legalább néhány megszerzett lapka után, hogy az ember mire vadászik. Szántókra – mert bár egy-egy elem jellemzően kevés pontot ad, de sok van belőle és könnyedén össze lehet hozni nagy területeket; vagy bányákra – mert bár nagyon kevés van belőle, egy-egy elem sok pontot ér, stb. Ez megkönnyíti majd a választásunkat és segít elengedni egy-egy értékesebb lapot, cserébe azért, hogy a nekünk legmegfelelőbb lapka megszerzésére a következő körben nagyobb esélyünk legyen.

Kingdomino

 

A Ticket to Ride-ban már eggyel összetettebb a dolog: a megfelelő útvonalak megszerzéséhez kell, legtöbbször egyforma színű kártyákat összegyűjtenünk, és mivel egyszerre több útvonal van terítéken játékosonként, az alap döntéshelyzet az, hogy melyik szín kell éppen jobban, vagy melyikből van épp. Csakhogy ebben a játékban már több akció közül választhatunk, tehát olyan kérdések merülhetnek fel, hogy egy körben érdemesebb-e lecsapni a kívánt kártyákra, mert elviszi más, vagy inkább egy már megszerezhető útvonalat megszerezni, mielőtt elviszi más. Mivel két várost kell összekötnünk a saját színű vagonjainkkal, azt is meg kell tervezni, hogy ehhez melyik útvonalat használjuk, ha pedig valaki beavászkodik a saját vagonjaival, hát újra kell tervezni…

Ticket to Ride: Európa

 

A Takenokóban már háromféle akció közül választhatunk, és háromféle célt tudunk teljesíteni: vagy a kertésszel ügyeskedünk a bambuszok ültetésén, vagy a pandával az ültetvény megdézsmálásán, vagy csak a kertrendezés gyönyöreinek hódolva különböző színű földterületeket igyekszünk kialakítani a parcellalapkák lehelyezésével. Ezek a célok különböző célkártyákon szerepelnek, így eldönthetjük, milyen irányba szeretnénk mozdulni. Persze ha mondjuk a pandánknak be kéne falnia 2 adag rózsaszín bambuszt, ahhoz kell rózsaszín föld, amin a bambusz nőhet, kell, hogy azon a kertész növesszen is bambuszt, illetve természetesen a pandának oda kell jutnia, hogy fogyasztani tudjon. Ezek egy részét persze lehet, hogy elvégzi helyettünk más játékos, hiszen célkártyáktól függetlenül mind helyezünk le parcellákat, növesztünk bambuszt és etetjük a pandát. Ezzel együtt a körülmények olyan sűrűn változnak, hogy igazán hosszú távra nehéz tervezni. Ezen a játék a változtatható célokkal segít, vagyis a Takenoko inkább taktikai, mint stratégiai játék, mégis a helyzet értékelése, a néhány körre előre tervezés, és annak a mérlegelése, hogy az adott körben melyik cél irányába érdemes húzni, abszolút megdolgoztatja az ember agyát.

Takenoko


Absztrakt agymasszírozók

A taktikai és a stratégiai játékok határmezsgyéjén fosztogatnak a Vikingdoms martalócai is, így az ő hajójuk tökéletesen alkalmas arra, hogy átevezzünk egy kicsit az absztrakt játékok mezejére. Az absztrakt játékok fő jellegzetessége, hogy nincs tematikájuk, vagy ha van (tematikus absztraktok), akkor az csak a csomagolás része. Emellett a szerencsefaktor egészen minimális. Ilyen például a sakk, a go, vagy a malom. Nem arról szól a játék, hogy a vonat elérjen Bécsből Budapestre, vagy hogy a panda elegye a kertész elől a bambuszt, hanem pl. arról, hogy a fekete kövekkel nagyobb területet kerítsünk el, mint ellenfelünk a fehérekkel, vagy a fehér golyókkal lelökjünk 6 feketét. Ez persze mit sem von le a játék értékéből, egyszerűen arról van szó, hogy hangulatban és stílusban markánsan eltérnek a többi, tematikus társasjátéktól. Az agyat viszont dolgoztatják. Sokszor igen keményen!

A Vikingdoms több rövid taktikai meccs egy finom stratégiai szálra felfűzve. Minden meccsben világos és sötét bábukat helyezünk a pályára, amelyek  egymás tetejére tudnak ugrani, így különböző magasságú csoportok jönnek létre, eltérő lépésszabályokkal – vagyis ha egy bábut ráteszek egy másikra, azzal mindkettő mozgáslehetősége megváltozik – így a pályán nincsenek „fix“ bábuk, hanem mindig több lehetséges variációban lehet csak előre gondolkodni. Itt ez az agymasszázs-faktor. A stratégiai elem pedig az, hogy az adott meccs győztese mindig kettőből egy szigetlapkát szerez, a másik a másik játékosé lesz. A bábuk a meccs végén a táblán maradnak. Tehát ha hosszú távon valaki egy adott körben nem akarja megszerezni azt a lapkát, ami valószínűleg az ellenfelének is kell, elengedheti a győzelmet, és indulhat erősebb pozícióból a következő meccsnél, ugyanis a játék végén csak a megszerzett szigetlapkák kombinációja számít.

Vikingdoms

 

Arra, hogy mitől tud egy absztrakt játék kőkemény stratégia lenni, – mind a szó klasszikus, mind mai értelmében – remek példa a sakk. Persze azt bizonyára sokan ismeritek. Nos, legalább ennyire jó példa az Abalone!

Az Abalone-ban a két játékos feszül egymásnak, egyikük fekete, a másik fehér golyókat irányít. A céljuk az, hogy az ellenfél 6 golyóját lelökjék a pályáról. Golyók ide vagy oda, az élmény valami olyasmi, mintha hadtesteket irányítanánk. A golyók egy csoportban kezdenek, de szét is tudnak oszlani. Tömegben nekifeszülni az ellenfél egy kisebb csoportjának, és a pálya széle felé lökni azt, vagy egy kisebb csoporttal kitérni a túlerő elől. Szét lehet tördelni az ellenfél golyócsoportját (hadtest… teljesen olyan), vagy érdemes beengedni, és elhitetni vele, hogy ő zúzza szét a miénket, miközben bekerítjük, és így önként szorult a peremre. Szóval lehetünk defenzívek, offenzívek, és a választott stratégiánknak megfelelően körről körre a nekünk tetsző módon alakíthatjuk a hadtestek… ööö…akarom mondani: a golyócsoportok elhelyezkedését a pályán.

Abalone

 

És mi a helyzet az igazi, kőkemény agyégetőkkel?

A következő részből megtudjátok!

Woland

Te lehetsz az ELSŐ aki hozzászól!
Hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Belépés