Kódfejtő – fejfogó

2018-07-02 13:13:00

Sokat gondolkodtam, hogy mi lenne, ha csak leírnék ide néhány részletet egy Kódfejtő parti közben elhangzottakból, de azok sajnos kívülről már nem olyan viccesek – ezt meg kell élni! Van egy buddhista felvetés, miszerint: hogyan magyarázod el valakinek, hogy milyen ízű az eper, aki még soha nem evett epret? Hát, én most megpróbálom.

Kódfejtő

Néhány szó a szabályokról

Két csapat ül egymással szemben. Mindkettő előtt egy tábla, azon négy szó 1-től 4-ig számozva, emellett egy pakli kódkártya. Ezeken a kártyákon három számból álló kódok olvashatók, mint pl. 1-4-2 vagy 3-2-4. Mindhárom szám egy-egy szót jelöl. Tehát, ha az egyik csapat szavai például: 1: körte; 2: fenyő; 3: rémálom; 4: hétvége, akkor az 1-4-2 kód a körte, hétvége és fenyő szavakra utal, ebben a sorrendben.

A csapat egyik tagja, a rejtjelező (minden körben más) húz egy kártyát, amit senki más nem lát, csak ő, majd három szóval utal arra a három szóra, amit a fenti kártya jelöl. Az előző példánál folytatva (1-4-2) legyenek ezek a szavak a fény, a pihenés és a karácsony.

A csapattársainak ezen szavak alapján kell kitalálniuk, hogy melyik három szám áll a kártyán.

Mondjuk a karácsonyból rögtön rájönnek a fenyőre. Pihenni lehet egy fenyő árnyékában is, de a fenyő tuti, hogy karácsony, szóval a pihenéssel valószínűleg a hétvégére utalt. A fény maradt. Körte vagy rémálom? Persze, villanykörte, tehát a fény a körtére utal. A helyes válasz tehát:

fény=körte, ami az 1-essel jelölt szó | pihenés=hétvége, ez a 4-es szó | karácsony=fenyő, tehát 2-es.

a csapattársak válasza: 1-4-2, ami helyes.

Kódfejtő

Hogy kapnak-e érte pontot? Nem.

De nem veszítik el a játékot: mert amelyik csapat másodszorra sem találja ki a saját kódját, az bizony alulmarad...

Az ellenfél csapata, mivel nem látja azt a bizonyos 4 szót (csak a sajátjukat), praktikusan nem is hallhatja őket (tehát senki nem fog olyat mondani, hogy „Pihenés, ezzel a hétvégére utal”, hiszen akkor a következő körben az ellenfél már tudná, hogy ha elhangzik pl. a „munkanap” szó, akkor azzal a hétvégére utaltak).

Így tehát az ellenfél csak a háromszavas utalást hallja, illetve a választ, ami alapján tudni fogják, hogy melyik utalás hányas számhoz tartozott, de azt nem, hogy az a szám milyen szót takar. Így gyűjtögetik minden szám alá a szavakat, míg előbb-utóbb az ellenfél három olyan szóval utal, amit már ők is össze tudnak kapcsolni az előttük lévő szóhalmazokkal, így jó eséllyel próbálhatják megfejteni a kódot. Ha ezt kétszer sikerül megtenniük, megnyerték a játékot.

Kódfejtő

Értem én, hogy játék, de hol itt a parti?

A partihangulatot a csapat hozza, mint minden partijátéknál: a játék mindössze annyit tesz, hogy ennek megágyaz. Jó alaposan.

A rejtjelezőnek ugye úgy kell megadnia a szavakat, hogy egyrészt a csapattársai azokat be tudják azonosítani, másrészt – és ez a fontosabb –, hogy az ellenfeleik ne tudják. Mint egyfajta inverz Fedőnevek: utalj úgy, hogy ne jöjjenek rá. Ilyenkor jönnek az ehhez hasonló fejtegetések – utólag:

„– A szakáll miért volt tél?

– A télapó miatt, szerintem elég kézenfekvő. De miért lett volna pont sci-fi?

– Mert az összes sci-fi író szakállas.

– Ja, és oroszok. Ott meg hideg van, hó, és technikailag folyton tél. Tél. Tehát: tél.”

A csapattársak oldalán megjelenik egy ergonómiai kihívás: hogyan beszéljék meg a szavakat úgy, hogy az ellenfél ne hallja. Ilyenkor jön a suttogás, a suta utalgatás, és persze a félreérthető és jellemzően esetlen mutogatás. Mert papírra írni túl mainstream – és így tényleg sokkal viccesebb.

Aztán ott van a játékban az igazi nehézség – ami a Fedőnevekből már valószínűleg ismerős: aki az utalást adta, faarccal kell, hogy végignézze, amint a csapattársai azután, hogy eljutottak a helyes megoldásig, és meg is állapodtak benne, a halvány kétely „nem-ariadnéi” fonalán indulva jó messze távolodnak tőle, és lebeszélik egymást... Mindeközben emberünk egy szót sem szól, csak némán szenved, szurkol magában. Félreértés ne essék: a szenvedésnek ez a válfaja kifejezetten szórakoztató tud lenni.

Az már csak hab a trolltortán, hogy a szabályok szerint bár tilos egy adott szóra annak szinonimájával, idegen nyelvű megfelelőjével vagy egy hozzá hasonló hangzású szóval utalni, az utalás még csak nem is kell, hogy egy szó legyen. A fentieken kívül lényegében semmilyen korlátozás nem áll fenn – táncolni meg hangot utánozni is lehet, ha a játékosok ízlésének az a megfelelő.

Kódfejtő

Tippek kezdő kódereknek

A játék végén van egy extra szókitalálós elem is, ami csak akkor jön elő, ha döntetlen az állás. Ezt akkor is megéri csinálni, ha szó sincs erről, mert egészen mókás melléfogásokra derülhet fény, ugyanakkor játék közben is sokat tud segíteni, ha megpróbáljátok kitalálni, hogy mik az ellenfél szavai.

A lényeg, hogy ne adjátok be a kulcsot. Keep calm and code the line!

Na tessék, megpróbáltam. Valahogy mégis hiányérzetem van. Úgyhogy zárásképp csak annyit javaslok, kóstoljátok meg! Ízleni fog. :)

Woland

Kódfejtő

Eddigi hozzászólások:

Boga László - 2018.

Sehogy. Adsz neki egy epret, hogy kóstolja meg. ;-)

Amúgy köszi, jó kis iromány!

Hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Belépés