Oszd meg (a bárányaidat) és uralkodj (a réten)!

2016.09.13.

Egy gyors családi stratégiai legeltetés

Mókás kis játéknak tűnik a Battle Sheep, már a neve is tréfás – pedig a vidám külső furmányos kis játékot takar! A doboz majáliszöldben tündököl, és rajta bolondos pofákat vágó barik állnak egymás hegyén-hátán.

A játék egyszerű szabályokon nyugvó, gyors kis taktikai játék, amely kettő, három vagy négy fővel játszható. A játék célja az, hogy saját színű növényevőink minél nagyobb területet harapjanak ki a fűből… azaz a legelőből. Ehhez persze nem kell az ellenfélnek fűbe harapnia (!), elég, ha kiszorítjuk, azaz inkább be(ee).

Battle Sheep

A dobozban találunk 64 báránykorongot (tizenhatot mindegyik színből), és tizenhat legelődarabot. Utóbbiak egyenként négy hatszögű területből állnak. A játék két fázisból áll: először felépítjük a legelőt, aztán kicsapjuk rá a bárányokat legelni.
 

A zöld gyep nem végtelen

A legelő felépítése pofonegyszerűnek tűnik (elsőre): minden játékos felváltva lerak egy darabot, amely természetesen illeszkedik valamelyik korábban letetthez. Ez fontos stratégiai elem: az első játék után rá fogunk jönni, milyen kitüremkedéseket és beugrókat érdemes vagy nem érdemes építeni. Amint kifutottunk a legelőből, akarom mondani a lapok elfogytak mindenki kezéből, már indulhat is a zöldmezős beeeruházás… Na persze szelíd, növényevő módon: nem ütjük a másikat, csak sarokba szorítjuk!
 

Emlősök – mégis osztódással szaporodnak!

Első lépésként mindenki felteszi a 16, egymás hátára kapaszkodott gyapjast a pálya szélére valahová. Utána a kezdőjátékos a saját stócából leemel valamennyit (ez lehet akár az összes is, egy kivételével, akinek ott kell maradnia a kiinduló ponton), és egyenes vonalban elmozgatja őket bármelyik irányba – ütközésig. Az ütközőpont lehet a pálya széle vagy az ellenfél egy báránykupaca (későbbi lépésekben akár a sajátunk is).

Battle Sheep

Ahogy mindannyian rakosgatjuk a baritornyokat, azok egyre alacsonyabbak lesznek – és a hely is egyre kevesebb lesz a réten. Ha ügyesek vagyunk, körbevehetjük ellenfelünk hasonszőrű építményét, és ezzel elzárjuk a további ugrálástól. (Onnantól aztán énekelhetik a „Kedveseeeem, engedjél beeee a karámbeee!” című dalt.) Persze érdemes kisebb csapatokat hátrahagyni, így taktikusan el lehet zárni az ellenfél kupacának menekülési útvonalát. Ahogy fogy a terület, fogynak a bárányok is. Ha már senkinek nincs több lépési lehetősége, a játék véget is ért.

Ezek után jön a számvetés: hány területet foglalnak el egy-egy szín bárányai? Természetesen a legmagasabb szám juhásza a győztes. Amennyiben holtverseny alakul ki, az nyer, akinek a bárányai nagyobb összefüggő területet tudtak birtokba venni.
 

Billogozás

Annyi mindent szoktak rásütni egy játékra, de ez itt tényleg egy nyári főnyeremény: rövid, pezsgő, változatos. Persze sakkon csiszolt elmék órákat töprengenek egy-egy lépésen, de ez egy könnyed, csúszós strandjáték – fillernek is mondhatnók. Ugyanakkor mélysége is van, el lehet rágódni a taktikázáson: hogyan építsük fel a legelőt, és vajon hová fog lépni az ellenfél. 10-15 perc, szórakoztató és elgondolkodtató, félvállra vehető, bár nem rakéta, de akár komoly esti fejtörésre is szolgálhat.

Tíbaláj

Te lehetsz az ELSŐ aki hozzászól!
Hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Belépés