Társasjátékos ajándékötletek gyerekeknek

2017.12.18.

Egy korábbi cikkben már röviden értekeztem arról, miért is fontos, hogy társasjátékozzunk a gyerekekkel. Így hát ezt most el is hagyom, és rögtön a tárgyra térek. Ha társasjátékot kerestek a gyerekeiteknek vagy rokonaitok gyerekeinek, ez a cikk segít tájékozódni (a cikkben minden játék címe mögött zárójelben feltüntettem, hogy hány éves kortól ajánlott).

A cikkben felsorolt játékok közül többet megtalálsz a karácsonyi akcióink között, amelyeket a cikk végén fel is tüntettünk. Ha rögtön az akciós ajánlatokat szeretnéd látni, kattints IDE.

Társasjátékok gyerekeknek

A gyerekjátékokat jellemzően készségoldalról közelítjük meg, tehát kicsit abból a nézőpontból, hogy melyik mit fejleszt. Ugyanakkor azt sosem szabad elfelejteni, hogy a játék úgy mellékesen fejleszt dolgokat. Tehát sose azért adjunk egy játékot a gyerek kezébe, hogy „Na, ez maid jól megfejleszti a reflexeidet, memóriádat stb.” A játék lényege, hogy magáért a játékélményért játsszuk.

Kezdjük egy olyan címmel, aminek az alap változatát talán már mindenki ismeri: ez pedig nem más, mint a reflexjátékok királya: a Dobble (6+). A Dobblénak több változata is elérhető: ott van ugye az alapjáték, aztán a Dobble Kids (4+), ami kisebb gyerekek számára készült: egy kártyán kevesebb kép látható. Kapható még Star Wars-os Dobble (6+), amiben a filmekből ismerős karakterek, hajók, fénykardok köszönnek vissza. Szintén kapható még a Dobble Beach (4+) című, limitált példányszámú nyári kiadás, ami víz-, kakaó- és málnaszörpálló. Nemrég pedig megjelent a Dobble Animals (6+), ami annyiban tér el az alapjátékról, hogy a kártyákon új, állatos képek láthatók (ez egyfelől azoknak lehet érdekes, akik már túl jól ismerik az alapjáték képeit, másrészt azoknak, akik a Dobblét szókincsfejlesztésre használják).

Dobble
Balról jobbra: Dobble, Dobble Kids, Dobble Star Wars, Dobble Animals, Dobble Beach

 

És most jöjjön egy olyan trió, amelynél nem elég pusztán gyorsnak lenni, de a játékosok logikájára is szükség lesz!

A Dr. Eurékát (6+) talán már ismeritek: a játékosoknak kémialabort idéző mérőedények között kell színes golyókat elrendezgetniük úgy, hogy a golyókhoz nem érhetnek hozzá, hanem azokat egyik edényből a másikba öntik. A feladatok megoldásához logika és ügyesség szükségeltetik, és az nyeri meg őket, aki a leggyorsabb volt. Hasonló ehhez a Go Go Gelato! (6+), amiben fagyigombócokból és tölcsérekből kell összezsonglőrködni az adott feladatot. De van olyan variáció is, ahol a korhatár már két évet ugrik, ugyanis itt a feladatok logikai része már egy kicsit erősebb, témában viszont visszatérünk a laborba: a Dr. Microbe-ban (8+) baktériumokat kell szortírozni egy rekeszekre osztott Petri-csészében – mégpedig gyorsan és okosan.

Dr Eureka, Go Go Gelato, Dr. Microbe
Balra: Dr. Eureka, középen: Go Go Gelato, jobbra: Dr. Microbe

 

Egy kicsit még mindig maradva a fémdobozos, kompakt megoldásoknál, említeném meg a Kincsre fel!-t (7+) és a Panic Labet (8+). Előbbiben ifjabb Indiana Jones-okként kell átvágnunk magunkat a dzsungelen, úgy, hogy a kincshez vezető utat a többi játékosnál gyorsabban rakjuk össze a térképlapkáinkból. A Panic Labben pedig egy labor áll a feje tetejére, amikor megszökik egy kis teremtmény, aki változtatja a színét, a formáját és ki-be bújik a szellőzőjáratokon. Itt is a megfigyelőkészség versenyzik, igaz, ennél a laboros játéknál is elérjük a bűvös 8 éves korhatárt, ami már a családi játékok kapuja. Lesz is még ezekről a játékokról szó bőven, egy későbbi cikkben, így kanyarodjunk is vissza a kisebbekhez.

Kincsre fel!, Panic lab
Balra: Kincsre fel!, jobbra: Panic lab

 

A 6 éves kortól ajánlott játékok köre sem ennyire szűk, természetesen, de zömmel megfigyelésre, memóriára, gyorsaságra alapoznak, mint a Picmix (6+), amelyben a különböző varázstárgyakat ábrázoló kártyáinkat kell úgy összeforgatni pillanatok alatt, hogy megfeleljen az adott körben felfordított feladatkártyának (kedvenc gyorsasági játékom… van benne Teszlek Süveg), a Specificben (6+) is a megfigyelésen lesz a hangsúly, de kicsit másként: kockával kidobott 3 tulajdonság alapján kell elsőként megtalálni a tulajdonságok alapján meghatározott állatot.

Picmix, Specific
Balra: Picmix, jobbra: Specific

 

Természetesen a legkisebbeknek is találunk játékot, a Zimbbos!-ban (3+) állatpiramist kell építeni színes faelefántokból. Mindig annyi állattal bővítve a piramist, amennyit a játékos dobott. A Vroom Vroomban (4+) pedig, maradva az állatoknál, csigák fognak versenyezni az első helyért, egy kacskaringós pályán, és a csigákat a bennünk lévő kerék segítségével tolhatják a játékosok annyit, amennyit dobtak, így a haladásuk attól függ, mennyire ügyesen vezetik a csigaversenyzőt.

Zimbbos, Vroom Vroom!
Balra: Zimbbos!, jobbra: Vroom Vroom

Woland


Karácsony alkalmából összeállítottunk nektek néhány személyre szabott csomagot, amit most kedvezményesen vásárolhattok meg:

Te lehetsz az ELSŐ aki hozzászól!
Hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Belépés