Tokaido – Nagyon Japán!

2019.02.14.

Tudjátok, mi történik a teaszertartás végén? Nos, semmi extra, csak megisszuk a teát. De a hangsúly nem ezen van, hanem azon, hogy mi történik addig, mire megisszuk. Szükségszerű közhellyel élve: „lényeg az oda vezető út”.

Tokaido

Egy kis nyelvészkedés

Nem ritka jelenség társasjátékok esetében, hogy a cím a játék témáján túl arról is elárul valamit, hogy mi történik majd játék közben. Így van ez a Tokaido esetében is, még ha ezt az utalást a szamurájok nyelvén teszi is meg.

A dó (道) ugyanis utat jelent. Ugyanez a dó jelenik meg a Busidó, Kendó, Aikidó szavakban (amelyek a japán kultúra iránt kicsit is érdeklődőknek ismerősen csenghetnek), és mindegyik esetben arra utal, hogy aki az Aikidót, Kendót stb. műveli, bejár egy utat. Ezen az úton persze néha megbotlik, elakad, talán eltéved, de első sorban tanul, fejlődik, egy szóval halad. A végcél, a tökéletesség persze elérhetetlen, de mindig közelebb és közelebb juthatunk hozzá, ha az útra figyelünk, tapasztalunk, és a tapasztalatokból magunkat építjük.

A Tokaido is pontosan erről szól. (Nem, nem a Tokajba vezető útról, hanem… szorgalmi feladat: tessék meglesni a játékszabály utolsó oldalát!)

Tokaido


Játék – filozófia

A pálya végére négy lépésből elérhetünk, de ezzel el is veszítjük a játékot, mert ha így teszünk, út közben nem állunk meg sehol, nem élünk át dolgokat, nem gazdagodunk élményekkel, csak rohanunk ész nélkül. Annak pedig nem sok értelme van – pont sem sok jár érte.

Ebben a játékban ugyanis az a cél, hogy minél lassabban haladjunk, forró vízű forrásoknál fürdőt vegyünk, megcsodáljuk, megfessük a tájakat, betérjünk a fogadókba, meglátogassuk a szentélyeket, a falvakból a híres japán iparművészet egy-egy műremekével távozzunk (miután kifizettük persze) és az ugyancsak nevezetes japán konyha gasztro-csodáiból is magunkhoz vegyünk néhány izgalmas fogást.

Tokaido


Az út, amelyre bárki ráléphet

A játék a szabályok, illetve a játékmenet szempontjából roppant egyszerű, mégis frappáns. A táblán látható úton lépkedünk előre a bábuinkkal Kiotótól Edoig (vagyis a régi fővárostól az új fővárosig – utóbbit 1869 óta nevezik Tokiónak). Haladni csak előre felé tudunk, ezen kívül annyi csak a korlátozás, hogy ha fogadóhoz érünk, ott be kell várni a többieket, egyébként bármennyit léphetünk előre.  Az egyes helyszíneken különböző kártyákat gyűjthetünk be (némelyik azonnal ad pontot, másik pénzt vagy más kártyát, és van, amiből szetteket gyűjtünk), pénzt vehetünk fel, vagy egy-egy szentélynek adakozva versenghetünk, ki ad többet, mert adni jó (pontot kapni cserébe meg pláne).

A legegyszerűbb lenne tehát mindenhol megállni és mindent összeszedni az égegyadta világon, gondolhatnánk, csakhogy a játék készítői nem azért fáradoztak ennyit, hogy mi – nyálcsorgatva bár – csak unatkozzunk a tábla felett egy órán keresztül. Kiszorítás van. Bizony!

  • A) Hiába akarok én még a következő fogadó előtt betérni egy fürdőbe, ha valaki már befoglalta. Mivel hátrébb állok, mint ő, garantáltan később lépek, vagyis szépen elhaladok a fürdő mellett, mese nincs.
  • B) Hiába akarok összevásárolni mindenféle csinos szuveníreket, ha nincs rá elég pénzem. Persze ha a farmot is elfoglalta valaki az orrom előtt, akkor nem is lesz.


Kérdés: próbálkozzak ismeretlenekkel találkozni, hátha csurran-cseppen valami hasznos egy véletlen húzott lapból, vagy parkoljak be a szentélybe, mert bár adakozni nem tudok, egyelőre vezetek adományokban, és így majd a másik sem fog tudni?

Hát valahogy így. Egy dolog a szépség, meg hogy minden nagyon zen, de attól ez még egy kompetitív játék.

Tokaido


Üdítő, mint a matchás fagyi*

A Tokaido egy zavarba ejtően egyszerű, de egyszerűsége dacára cseppet sem unalmas játék. Gémerként kifejezetten frissítően hat két agyégető között.

Családi játéknak, vagy a társasjátékok világába való belépéshez pedig egyenesen tökéletes, különösen, ha a japán kultúra iránt érdeklődik az ember. (Utóbbiak számára a gyönyörű grafika mellett az is szempont lehet, hogy minden egyes kártya neve japánul is szerepel, ahogy illik, kanjival, kanával.)

Úgyhogy elő egy jó senchát, vagy ha már frissítőkről esik szó, pár üveg Asahit, meg egy doboz Pokkit, és hajrá!

Otanoshimi ni!

Woland

 

*Oké, európai ízlelőbimbóval az talán nem olyan finom, de ez a játék az.

Te lehetsz az ELSŐ aki hozzászól!
Hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Belépés