Mivel tudjuk visszacsábítani a gyerekeket a virtuális világból?

2020-03-25 16:15:00

A bal sarokban a számítógép, a jobb sarokban a társasjáték

Gyakorló szülőként be kell valljam, igen, van létjogosultsága annak, hogy a szülők elektronikus cumit nyomnak a gyerekek szájába… Persze itt is széles a repertoár: ki hangjáték elé vagy tévé elé ülteti le őket, ki okostelót vagy tabletet nyom a kezébe. Aztán a kapanyél visszafelé sül el – utána küzdelmek árán lehet csak elrángatni a kicsiket a számukra létrehozott „kockából”.

De mi a Gémklubnál hiszünk benne (mi több: tapasztaljuk!), hogy minden célra lehet jó társasjátékot találni! Arra is, hogy visszarángassuk gyermekeinket a virtuális világból a valóságba!

Adj az idegeknek – kapkodj!

Fel vannak pörögve ivadékaink? Üsse kő: üssenek a lapokra! Ha az ő idegeik is ugrásra készülten feszülnek, rakjátok az asztal közepére az új csomagolású Jungle Speed totemét, és lehet egymás után felcsapni a lapokat: amint az új lapon lévő rajz formája megegyezik egy másik játékos előtt felcsapott lapéval, indulhat a párbaj! Akinek az orra elől elkapják a totemet, megkapja a párbajnyertes dobópakliját. És persze az nyer, akinek leghamarabb elfogynak a lapjai.

Jungle speed társasjáték

A Gobbit-ban viszont az, akinek nem fogy el, azaz aki a végén egyedül marad a dzsungelben. Ehhez nagyon gyorsnak kell lenni: piros szúnyogunkat kell megvédeni a piros kaméleonnal, vagy kék kaméleonunkat a kék kígyóval szemben – fordított esetben pedig ragadozóként lecsapni az áldozatra! A pattanásig feszült idegek persze van, hogy rosszkor indítják a kezünket, ilyenkor a felcsapott lapjaink bizony mennek a temetőbe! És a lapok így gyorsan fogynak…

Gobbit társasjáték

A Nem én voltam!-ban is fogynak, de ott mindenki csak hattal indul. Ráadásul ugyanazzal a hattal: nyuszival, cicával és a többi házi kedvenccel. A cél: hogy tisztára mossuk kis háziállataink becsületét. Amint elhangzik egy gyanúsítás („Szerintem a bűnnyomot egy papagáj hagyta!”), aki a leggyorsabban csapja a dobópaklira a saját gyanúsítottját, tisztázta magát, és már meg is gyanúsíthat egy másik állatfajtát. De csak akkor sikeres a gyanúsítás, ha a megnevezett állatkából még van a kezekben…

Nem én voltam társasjáték

Elvontabb feladatokkal kell a gyerekek szembenézzenek, ha a Cortex Kids-et játsszák. Ráadásul rögtön 8-féle feladattal: logika, memória, kakukktojás… és tapogatás! Bizony: vakon kell megmondani, hogy a játék elején megtapogatott 10 lapból melyiket kapják kézbe! És az sem gond, ha vannak feladattípusok, amelyek nem mennek annyira: a Cortex Kids 2-ben újfajta kihívások vannak, és a kedvenceket ki lehet válogatni a dobozból, hogy egy saját, testreszabott Cortex Kids-zel a gyerekek még jobban szórakozhassanak!

Cortex Kids társasjáték

Most járjon a szád – mondd ki elsőnek!

Nem tudnak csendben maradni? Csak a szájuk jár? Sebaj, nyomjatok a kezükbe egy Dobble-t! Abban nincs más dolguk, mint megtalálni azt a rajzot a 8-ból, ami a saját kerek kártyájukon és a középen lévő pakli legfelső lapján is rajta van – és elsőként kimondani! És ha még nem boldogulnak a violin-kulccsal, vagy jin-janggal, akkor ott a Dobble Animals, amiben csak állatok vannak. Sőt, ha még egészen kicsi versenyzőkről van szó, nekik készült a Dobble Kids, amiben ugyanúgy állatok vannak – de 8 helyett csak 6, hogy könnyebb legyen az egyező figurát megtalálni!

És ha már olvassák a gyerekek a Harry Pottert, és gyűjtögetik a kis műanyag varázslófigurákat, az ilyen rajongók számára készült a Dobble Harry Potter! Így van: ebben a verzióban a két Hagridot, mandragórát vagy Norbertet, a svéd tarajossárkányt kell megtalálni!

Dobble Harry Potter társasjáték

És ha már ismerik a betűket, kicsit feljebb lehet a tenni a lécet! A Dobd a témát! egy egyszerű, de annál szórakoztatóbb asszociációs játék: 5 betűkockát kell összepárosítani 5 témával – mindig más összetételben, a kockadobás szerint! Keressenek országot F-fel vagy S-sel, vagy sportágat vagy ennivalót ugyanezekkel a betűkkel… és végül aki leggyorsabban ki is mondja azt, megkapja a két kockát! Egy fontos szabály van: a betű és témakocka színe különböző kell legyen!

Dobd a témát társasjáték

Ha nem üldöz a tatár – nem csak a gyors játék a jó játék

Ha már lenyugodtak (vagy eleve nem a pörgős fajtából valók), lehet úgy is játszani, hogy nem szorít az idő. Pláne nem a mások sebessége. Lehet a szájunkat így is jártatni. Lehet például meséket mondani. Olyan meséket, amilyet csak akarnak – de hogy kihívás is legyen benne, fűzzenek bele olyan rajzokat, témákat, amiket a dobókockákon látnak!

Erről szól a klasszikussá vált Sztorikocka. Játszhatják csapatban, amikor a 9 kockából választott 1 képpel elkezdi egyikőjük a történetet, majd a többiek folytatják a sztorit, 1-1 választott kockán lévő rajzzal. Van kedvenc témájuk? Csak választaniuk kell a Fantázia, a Hősök vagy a Rejtély alapkészletből egyet, de kezdetnek a Kalandokkal vagy a Cselekvésekkel is jó lehet!

Sztorikocka társasjáték

És ha klasszul össze tudnak dolgozni, akkor a kézügyességüket is próbára tehetik! A Csúszkaland dobozának szélére kell szerelni négy karocskát, és máris mehet az egyensúlyozás! A karokat emelve a dobozban lévő pálya valamerre lejteni kezd, és a főhős, egy golyón gördülő lovag végigjárhatja útját, amelynek végén megszabadítja az országot a zsarnoktól és csatlósaitól. Csak ügyesen: a lovagra csapdák, bombák és egyéb akadályok várnak, ezért úgy kell a pályát egyensúlyozni, hogy ezeket kikerülje!

Csúszkaland társasjáték

És ha már gördülünk, tegyük azt egy sínpáron: játsszunk a gyerekekkel egy Ticket to Ride: Az első utazás-t! Ebben a könnyed stratégiai játékban a gyerekek vasútépítésben futnak versenyt. Színes vagonkártyákat gyűjtenek, hogy azokkal megegyező színű szakaszokat építhessenek meg, és aki elsőként teljesíti hatodik menetjegyét, megkapja az Aranyjegyet! A menetjegyeken és a táblán a városokat színes képek azonosítják, így akár már nagycsoportosok is játszhatják a klasszikus családi társasjáték gyerekek számára készített verzióját.

Ticket to Ride: Első utazás társasjáték

Ha már asztalhoz ültetek… fel sem fogtok onnan állni!

És ezzel be is léptetek be a társasjátékok végtelen világába! Mert innen végtelen azon játékok száma, amelyek vagy a könnyed és gyors partijátékok közé tartoznak (mint például a Jógi vagy a Csótánypóker), vagy a gondolkodósabb stratégiai játékok közé (mint például a Csillagvadászok vagy a Kingdomino).

Ha már asztalhoz ültetek… fel sem fogtok onnan állni!

És ezzel be is léptetek be a társasjátékok végtelen világába! Mert innen végtelen azon játékok száma, amelyek vagy a könnyed és gyors partijátékok közé tartoznak (mint például a Jógi vagy a Csótánypóker), vagy a gondolkodósabb stratégiai játékok közé (mint például a Csillagvadászok vagy a Kingdomino).

Ezek mindegyike könnyed, maximum fél-háromnegyed órás, vidám partikkal fogják megajándékozni – nem csak a kicsiket, hanem az egész családot! És jól fog jönni egy kis változatosság ezekben a napokban…

Úgyhogy jó szórakozást kívánunk a gyerekeknek – és nektek is!

Tíbaláj

Te lehetsz az ELSŐ aki hozzászól!
Hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Belépés