Néhány szó a cicaglicerines vitadinamitról

2018.12.27.

Elöljáróban: a Robbanó cicák egy olyan játék, ami nem gémereknek szól, de ez a cikk kicsit nekik is, talán azért is, mert egy gémer írta. Nem, ez nem egy olyan „szeressük egymást gyerekek – nincs is olyan, hogy rossz játék, és a Monopolyt köpő gyárakat sem kéne földig rombolni, aztán a talajt sóval hinteni be utánuk”-tipusú cikk lesz (mert de), hanem egy olyan, ami átfogóan igyekszik tárgyalni a Robbanó cicák-jelenséget.

Robbanó cicák

Igen, jelenséget. Ha valamit, hát ezt kár lenne elvitatni, a Robbanó cicák nem az a radar alatti, talán-valaki-hallott-már-róla típusú játék, hanem az a fajta, amiről nagyon van véleménye az embereknek, és nagyon markáns véleménye van róla.

Én ha jól számolom, három éve találkoztam vele először (mármint az angol, Exploding Kittens c. verzióval), a Szigeten, a Gémklub asztalainál, ahol mindenféle játékokat játszattunk. Ott két erdélyi srác azzal talált meg, miután bemutattam nekik (ők meg lejátszották) a Splendor-t, hogy van-e kedvem kipróbálni velük a Robbanó cicákat, én meg mondtam, hogy naná, úgysem próbáltam még – igaz, a híre megelőzte a játékot.

Robbanó cicák

Két dolgot tudtam róla:
1.) Azokat a fákat volt csak igazi bűn kivágni, amikből azt a papírt készítették, amire ezt nyomtatták, és

2.) Ebben a játékban nem történik semmi, csak addig húztok lapokat, míg„megmurdeltél, csá” lapot nem húztok egy kivétellel mind.

Aztán kipróbáltam a játékot. Hát, félre lettem informálva.

Az első pontot azzal le is tudhatjuk, hogy a gémerek általában (legalább is én úgy figyeltem meg) egy partijátékot szeretnek, és kettőt elviselnek. A többinek máglyán a helye. Kicsit sznobok vagyunk, na, ezt kár lenne tagadni.

Robbanó cicák

A második pont pedig egy kicsit torzít:

A játékos a körében tetszőleges számú lapot kijátszhat, de a köre végén húznia kell majd az asztal közepén lévő pakliból, amiből, ha robbanó cicát húz, akkor tényleg kiesik, csakhogy:

-       a játék elején mindenki kap egy hatástalanítás kártyát, amivel az éppen arcába robbanni szándékozó cicát leszerelheti, majd visszarakhatja a pakliba oda, ahova akarja (akár a tetejére is, vagy a második lapnak, így potenciálisan veszélybe tud sodorni egy kiszemelt játékost)

-       némely kártya segítségével elkerülheti a forduló végi laphúzást (vagy át lehet paterolni azt másokra)

-       vannak olyan kártyák, amelyekkel meg lehet nézni a felső 3 lapot, ígyakár meg is bizonyosodhatunk róla, hogy a körvégi húzás veszélytelen

Szóval vannak ezek a jó kis lapok, de persze vannak haszontalan lapok is. Na ezek viszont csak önmagukban haszontalanok, kombinációban kijátszva a többiektől szerezhetünk értékesebb kártyákat. Két egyformával véletlenszerűen, három egyformával megnevezhetjük, mi kell (és ha van, azt meg is kapjuk), öt különbözővel pedig átböngészhetjük az egész húzópaklit, és elvehetjük belőle a legszimpatikusabb lapot. Vagyis minél jobban tele van szemetelve a kezünk, annál nagyobb eséllyel juthatunk hozzá valami igazán jóhoz.

Robbanó cicák

Szóval bár a szerencsefaktor (kártyajátékról lévén szó) nem elhanyagolható, lehet itt taktikázni, még ezt-azt számolni is (pl. hogy kinél van – valószínűleg – hatástalanítás kártya), sőt, lehet majdnem egyértelműen hülyeséget csinálni (pl. nincs hatástalanítás lapod, és mikor van rá lehetőséged, nem attól húzol/kérsz lapot, akinél valószínűleg van), nem mintha a partijátékok erről szólnának.

Ami a design-t illeti: játékosa válogatja. A játék témája morbid, ehhez illik a stílus, ami nyilván nem szép, de nem is ez a cél, viszont kétségtelenül konzisztens, tehát volt egy „művészi koncepció”, aminek mentén megszületett egy, a játék alapgondolatához hű, minden játékelemet átszövő, egységes megjelenítés. Stílus, mégha nem is könnyen emészthető. De hogy ne legyek annyira finomkodó: a magam részéről szeretem a groteszket, bár másként képzelem el (lehajolunk, két lábunk között átnézünk, ismerjük ezt...). Igaz, hallottam ezt már mástól is olyan játékra, ami meg szerintem nézett ki állati jól.

Összességében, a design-tól eltekintve (ami legalább annyira megosztó, mint a játék maga), aki szereti könnyed, első sorban a többiekkel kiszúrós, szemétkedős játékokat, mint pl. a Munchkin, az ki ne hagyja a Robbanó cicákat, mert valószínű imádni fogja. Aki pedig nem, annak nem ezt a játékot szánja a társasjáték-univerzum.

Uff! (Azazhogy… “miau!”)

Woland

Eddigi hozzászólások:

Kurják Viktória - 2019.01.17.

" öt különbözővel pedig átböngészhetjük az egész húzópaklit, és elvehetjük belőle a legszimpatikusabb lapot."

A dobó pakliból lehet húzni ilyenkor, nem a húzópakliból :D

Hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Belépés