Tavaszi fények, húsvéti formák – színes játékok

2019-04-09 13:50:00

Tavaszköszöntő társasjátékok – hadd mozogjon az agy és a kéz!


Végre itt a jó idő, lehet nagykabát nélkül mászókázni, homokozni, amíg a szülők a padon süttetik magukat a tavaszi napfényben… De ha a naiv felmenők azt hinnék, utána már kifáradnak a gyerekek, és nyugtuk lesz otthon (is), hát csalódhatnak – a mozgás a friss levegőn csak felpörgeti a gyerekeket. Mivel tudjuk hát őket otthon lefoglalni, napfénnyel gyűjtött energiáikat hasznos mederbe terelni?

Husvet

Na persze nem a tavaszi nagytakarításra célzok, és nem is a kert/zöld udvar kapálására – bár valóban most kell ültetni a virágokat, rendbe tenni a pázsitot. Hiszen nemsokára a színes virágok közé tarka tojásokat kell majd dugni!

Ültessük inkább őket asztalhoz, és tegyük próbára a kézügyességüket – mondjuk, véletlenül ;-) társasjátékkal!

Válogassatok kedvetekre a verbális, illetve vizuális kreativitást fejlesztő játékainkból.


Téglából palotát, felhőből gitárt!


Emlékszik mindenki, amikor gyerekkorában a kék égen sodródó felhőket nézte, és minden felhőbe beleképzelt valamit – egy hajót vagy egy ugró oroszlánt? A Clouds-ban ez a feladat: az asztalra szórt, „félbevágott” felhőkből ki kell találni, milyen tárgy rejtőzhet – majd meg kell találni a másik felét: a hal fejét vagy a medve tomporát.

CloudsClouds



A képzelőerő mellett a gyorsaság is főszerepet játszik a Csodapalotában, ahol egy-egy festmény alapján kell adott fa kockaelemekből megépíteni egy tündérpalotát – a versenytársaknál gyorsabban! A játék még viccesebbé válik, ha párban versenyzünk egymással: a páros egyik fele látja a festményt, és próbálja irányítani a másik játékost…

Csodapalota
Csodapalota


Az Észvesztő útvesztőben már több idő kell az építkezéshez, a fémbetétes tálcába ugyanis mágneses habszivacs elemekből kell egy labirintust építeni, jobbat, mint amit a másik játékos épít. És hogy hogy derül ki, kié jobb? Hát úgy, hogy a kész útvesztőket kicserélik, és aki hamarabb tudja végiggurítani a golyót a másik tálcáján, az bizonyítja, hogy az övé bonyolultabb!

Észvesztő útvesztő
Észvesztő útvesztő


Keresd a párját – állati ügyek!


Ha valaki úgy gondolna, a párkeresős játékoknak leáldozott, és nem lehet ebben újat mutatni… nos, részint igaza van ☺ Nem is akarunk neki újat mutatni, de ha még nem látta a Dobble-t, akkor nem is látta a legjobbat ebben a kategóriában!

Az 55 kerek kártya ugyanis verhetetlen klasszissá vált az elmúlt 10 évben. Legyen a kártyákon 8 harsány színű vagy csak 6 állat, akármelyik két kártyát vesszük ki a Dobble Animals-ből vagy a Dobble Kids-ből, mindig lesz egy, és csak egy állat, ami mindkét kártyán látható. Aki leghamarabb kimondja, melyik az az állat, meg is szerezte a kártyát!

Dobble Animals
Dobble

 

A Specific-ben viszont a párkeresés máshogy néz ki: be tudod-e párosítani, a 28-ból melyik állatnak van 6 vagy több lába, él a vízben és táplálkozik hússal? Szerinted nincs ilyen? Akkor csapj le gyorsan a nagyítós lapkára! Csak ne lepődj meg nagyon, ha kiderül, mégis van ilyen…

 Specific
Specific


Kezeld okosan - oldd meg gyorsabban!

 

A melegben csúszna már egy fagylalt, igaz? Azért ahhoz még hűvös van – de fagyit azért foghatsz a kezedbe! Sőt, a Go Go Gelato-ban be is bizonyíthatod, gyorsabb tudsz lenni a többieknél, ha arról van szó, hogy a 4 tölcsérben a 3 gombócot megfelelő sorrendbe tudod átrendezni – persze nem kézzel, csak tölcsérből tölcsérbe áttéve!

Go Go Gelato
Go Go Gelato

És ha még ennél is ügyesebbnek hiszed magad, ragadj csipeszt, és versenyezz Dr. Microbe laboratóriumában! Egy Petri-csésze, benne 4 mélyedés – 4 különböző formájú mikróba 3 színben: logikázd ki leggyorsabban, hogyan töltsd meg a lapos edényedet! És ha bejött a laboratóriumi élet, tedd próbára magad Dr. Euréka és Dr. Beaker csapatában is!

Dr. Microbe
Dr. Microbe

De ha már reszket a kezed a fáradtságtól… akkor talán a Panic Mansion lesz a neked való! A kísértet-járta kastélyban ugyanis a feladatkártyán lévő tárgyakat kell a 8 szoba egyikébe rázzad – de úgy, hogy a többi tárgy kinn marad! Te voltál a leggyorsabb? Tiéd a kártya! De cserébe kapsz a többiektől még egy pókot is a kastélyodba…

Panic Mansion
Panic Mansion

 

 Ne siess – nézd meg alaposan!


Persze nem mindenki szereti a rohanást. Nekik való például a Copy or Not Copy – bár itt is az kapja a pontot jelentő kártyát, aki leghamarabb megtalálja megoldást. Csakhogy az nem megy első blikkre! Nehéz kisilabizálni, melyik bicikli az eredeti, és melyik nem az – a másolatokon ugyanis mindig hiányzik egy apró részlet: egy küllő, egy pedál vagy a csöngő!

Copy or not copy

Copy or not copy

A Difference-ben minden játékos előtt hever 4 színes kép egyikének egy másolata – és persze az asztal közepén is van egy. Az kapja a középen lévő kártyát, aki leghamarabb találja meg a két kártya közötti 2 különbséget! Ne siess, nehéz megtalálni: van, hogy a gekkó farkának csíkjai hiányoznak, de az is lehet, hogy a liánon növő virág bibéje más színű! Nehéz? Akkor próbáljátok meg először a Difference Junior-t! A fagyiskocsi környékén és az állatok strandján már könnyebb lesz megtalálni az eltéréseket!

Difference JuniorDifference Junior


Ha a felnőttek is kedvet kapnak – családi partijátékok


És ha a gyerekek úgy érzik, le tudják győzni szüleiket… nem, ha a FELNŐTTEK úgy érzik, tudják tartani a lépést a gyerekekkel ☺ akkor jöhetnek az olyan gyorsasági játékok, mint a Kincsre fel!, amiben minden játékosnak ugyanabból a 6 kártyából kell összerakni a térképkártya szerinti útvonalat – hogy a leggyorsabb elkaphassa a kincsesládát!

Kincsre fel!
Kincsre Fel!

Vagy a Jungle Speed, amiben csak annak a két játékosnak kell párbajozni, ki kapja el az asztal közepén álló totemet, akiknek pontosan ugyanolyan ábra szerepel a felcsapott kártyáján.

Jungle speed
Jungle Speed



Vagy a Panic Lab, ahol kockák mondják meg, polip- vagy csigaszerű, lila vagy narancssárga és pöttyös vagy csíkos amőbát kell-e megtalálni a körben szétszóródott társaságban. Könnyebb lenne, ha a labor vegyszereihez érve nem váltanának színt, vagy alakot… és nem bujkálnának ki és be a szellőzőrácsokon!

Panic LabPanic Lab



De ott van a már emlegetett Dobble is: a játék alapverziójában nem állatok, hanem sokszínű tárgyak szerepelnek: juharlevél, iglu és pókháló ugrál szemünk előtt, míg ki nem derül: most épp a lakat volt a jó megoldás – amit a másik játékos már ki is mondott, mielőtt mi megtaláltuk volna.

DobbleDobble

 


Emeljük a téteket: figyeljetek több dologra!


Ha olyan gyors partijátékot szeretnétek kipróbálni, amely nagyobb kihívást jelent, akkor egyértelműen a Cortex a jó választás! 8 feladattípus kerül elő a pakliból vegyesen, és ha úgy is éreznénk, hogy jók vagyunk memóriában és labirintusban, a többiek simán le tudnak előzni a párkereső, a logikai vagy a mozgáskoordinációs feladatban. És akkor még a vakon kitapintandó kártyákról még nem is beszéltünk…
És ha megtetszett a sokszínű kihívás, itt a második rész a Cortex 2, újabb feladattípusokkal!

Cortex 2
Cortex 2



Ketten küzdhetünk meg egymással, vagy akár párban: ki teljesíti gyorsabban a megrendelést a szusi-bárban? Tornyot kell építsetek a makiból, wazabis tálból és szójás üvegcséből – ha egyedül hajtasz, két kezed egy-egy ujját használhatod, ha ketten, akkor mindketten csak egy-egy kezetek egy-egy ujját! Párban lehet úgy is, hogy egyikőtök letakart szemmel követi a párja utasításait a Maki Stackben.

Maki StackMaki Stack



Vagy léphettek eggyel magasabb szintre: a Földet elhagyva a csillagok közé! Tegyétek magatokat próbára az Űrcsempészekben, ahol energiátokkal és áruitokkal gazdálkodva kell több galaxisban egymással versenyezve űrszektorokra villámgyorsan licitálni, majd a lehető leggyorsabban lelépni – a leggyorsabbak több áruval vagy energiával tölthetik fel készleteiket!

ŰrcsempészekŰrcsempészek

 


Mesés képek, mesélős játékok


Lebírhatatlan vágy vett rajtatok erőt, hogy mókás vagy meghökkentő történeteket rakjatok össze? A feladat megkönnyítéséhez ott vannak a Sztorikockák! 9 kocka 54 rajzzal – a kidobott 9 rajzot felhasználhatja egyvalaki, hogy a többieket szórakoztassa, de akár egyesével is maga elé vehet mindenki 1-1 kockát, és tovább is fűzheti a többiek által elkezdett történetet.

SztorikockaSztorikocka



Vagy alkothat mindenki felváltva egy-egy történetet, amit egy általa választott színes kép alapján mondd el. A képet aztán lefedve az asztal közepére tesz, és a többiek is választhatnak saját kártyáikból egyet, ami illik a történethez. Vajon hányan találják ki, melyik volt az eredeti kártya, amiről a mesélő a történetét alkotta?

Ha a Dixit elvarázsolta a társaságotokat, még több élményben lehet részetek, ha a kiegészítőkkel még mélyebbre utaztok: átélhettek történeteket az Emlékek, az Eredet vagy az Utazás világában is!

DixitDixit

 


Melyik csapat az ügyesebb?


És ha a család húsvétkor akár két csapatra oszolva szívesen játszik egymás ellen, akkor ki lehet a korbeli különbségeket egyenlíteni. Persze akkor is érdemes a tapasztaltabb játékosok kezébe adni az irányítást…

Mint például a Lépten-nyomon: Amszterdam-ban, ahol a nyomozócsapat diszpécsere egy vagy két képet küldd csapatának, amivel egy vagy két lépésnyi távolságra irányítja őket. Hogy melyikre, azt a két kép közötti, ránézésre található összefüggés fogja megmondani – mert a diszpécser szóban nem segítheti őket! Ha a csapatnak a másik csapatnál hamarabb sikerül megtalálni a városban a három, a diszpécser előtt lévő térképen jelölt nyomot, anélkül, hogy közben a rendőrség figyelmét is felkeltenék, nyernek – de a játék különlegessége, hogy nincs körökre osztva, azaz a diszpécser választási és a csapat döntési sebességétől függ, milyen gyorsan haladnak!

Lépten-nyomonLépten-nyomon: Amszterdam



Lassabb – szinte álmosító – a tempó az Álmodj velem!-ben, ráadásul itt az álmodó van középpontban, aki nem tudja, hogy a segítségül adott szavak mikor származnak egy tündér vagy egy mumus szájából. Előbbiek persze próbálják rávezetni, mi az az álomképben látott szó, amit ki kell találnia, míg a mumusok próbálják a helyes megoldástól rossz irányba vezetni. De ha túl egyértelműen próbálnak homályosítani, az álmodó rájöhet, és többet nem is hallgat az utalásukra.

Álmodj VelemÁlmodj Velem!



A Fedőnevek képekkel-ben tisztább a kép: itt tudjuk, ki melyik csapathoz tartozik, csak azt nem tudjuk, a 25 fedőnév közül melyik tartozik a kék vagy a piros csapathoz. Azt csak a két kémmester látja, és ők próbálják rávezetni a csapatukat. Nehéz a feladat, mert egy körben csak egy szót használhatnak összekötő kapocsnak – és eközben arra is figyelniük kell, hogy az a kapocs nem utal-e esetleg a másik csapat valamelyik fedőnevére…

Fedőnevek képekkelFedőnevek képekkel



És ha lehet, ennél is nagyobbat csavar az asszociációs partijátékokon a Kódfejtő: ebben körönként a csapat egy új tagja ad új utalást a 4, csak a csapat által látott kulcsszóra – de mindig csak háromra, és mindig más sorrendben! Azért különleges a kihívás, mert körről körre új utalást hall az ellenfél csapata, és egy idő után elcsípheti a három számjegyű kódot…

KódfejtőKódfejtő

 


Társas ül a fűben…


Látható, hogy a könnyed, de tartalmas kikapcsolódás elé sem a korhatár, sem a társaság nagysága nem állíthat akadályt. Legyen szó a húsvéti nagycsaládi összejövetelről, akár húsvéti ajándék vásárlásról, a felsorolt játékokból bátran válaszhatunk!


Jó szórakozást


Tíbaláj

Te lehetsz az ELSŐ aki hozzászól!
Hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Belépés