Az első pillanattól
Ha A világ történetével való kapcsolatunknak van nulladik pillanata, akkor az talán a doboz kézbevétele előtt van – vagy a kibontása előtt. Aztán átböngésszük a játékelemeket, elolvassuk a szabályt, stb. Kapcsolatba kerülünk a játékkal.
Én a szabállyal kezdtem. Semmi smúzolás az alkatrészekkel. Szabályt ide, hajrá, tesztelni kell! Kilóra megvett. Az az alázat és igényesség, amivel a készítők a történelmi téma felé közeledtek, azonnal levett a lábamról, egyszerűen érezhető volt már abból, amiket a szabálykönyv ír, hogy maga a játék is igényesen lesz tematizálva. (Na, az ilyenek után szoktam nagyot koppanni. Most szerencsére nem így volt, de erről kicsit később.)
Szóval, ami a szabályokat illeti, semmi veszélyesre nem kell számítani: 5 forduló, mindegyik egy-egy történelmi kor. Mindegyik elején minden játékos választ magának egy birodalmat, azokkal terjeszkedik, de nem ám óramutató által szabott sorrendben, hanem olyan sorrendben, ahogy az ő birodalma sorra kerül az adott korban. Terjeszkedés után az aktív játékos pontot számol, majd inaktiválja a seregeit. A következő fordulóban, a választott néptől függően lehet, hogy a pálya másik végén jelenik majd meg, de attól még ezekért a területeiért is kap majd pontot. Aztán ha véget ért az öt kor, vége a játéknak.
A terjeszkedés is egyszerű: minden területre egy bábut rakunk. Az üreseket csak úgy elfoglaljuk, a nem üreseket pedig megpróbáljuk elhódítani. A hódító két, a védekező egy kockával dob. Aki magasabb értéket tudott dobni, az nyert. Döntetlen esetén meg mindenki pusztul. Persze a hódítónak lehetnek egész komoly szándékai, és egy egyszerű vereség okán még nem kell, hogy rögtön feladja a hadjáratot: az adott tartományt ostrom alá is veheti. Ilyenkor további „oda vezérelt” seregeiért (a játékban ezeket az ostromgépre rakjuk) bónuszokat kap. Na, nem mintha a védekező nem kaphatna bónuszokat: ha van erődje, ha az ellenfél a tenger felől támad, vagy ha mondjuk egy hegyekkel vagy viszontagságosabb parcellákkal tarkított területet kell megvédenie tőle.
A pontozás meg úgy fest, hogy az aktív játékos először is régiónként (ezek több elfoglalható területből álló, nagyobb területi egységek) kap pontot aszerint, hogy mennyire erős a jelenléte az adott régióban (jelenlét, erőfölény, fennhatóság). Nem minden régió ér pontot minden korszakban, és nem minden korszakban érnek ugyanannyi pontot. Szóval változó, hogy mikor merre érdemes terjeszkedni. Aztán ezek után még a városokért, fővárosokért és emlékművekért is jár néhány pont, amik egyébként is szemrevaló díszei a játéktáblának.
Törióra újratöltve
Gyengén indultam, így az első fordulóban én írtam a legkevesebb pontot. Csakhogy – és itt egy gyönyörű kiegyenlítő mechanizmus következik – a következő korszak elején a legkevesebb ponttal rendelkező játékos választhat elsőként népet. Rómát választottam. 15 egységnyi sereg, mondjuk egynéhány légiónyi :) (a többi játékosnak 7-9 volt). Lángba borítottuk Európát.
Természetesen ekkora sereggel rengeteg taktikai lehetőségem volt, de néhány dolog egyszerűen nem lehetett kérdés: Galliát és Britanniát a nagy Római Birodalomhoz kell csatolni. Majd, amikor már a legszebb provinciákban is római zászlók lobogtak, elkezdtem erődítményeket felpakolni… azaz felhúzni a Limest.
Majd a Római Birodalmat szétverték a gótok. Hát erre meg ki számított? Aki tanult törit. És tényleg. A gótok után keresztes hadjáratok perzselték fel a Balkán környékét, miközben a hunok terjeszkedni kezdtek Keleten.
Nem véletlenül. A játék ugye egymást követő korszakokra oszlik, de a játékba kerülő népek sorrendje is „érkezési sorrendben” van. Szóval tényleg nem arról van szó, hogy fogták a fejlesztők a törikönyvet, megrázták, és ami népek kiestek belőle, azok majd egymásnak esnek a játékban: légiósok a szamurájokkal, konkvisztádorok a fáraó seregeivel… Hanem tényleg az emberiség történelmét játsszuk végig (legalább is annak a harci aspektusát), kisebb-nagyobb kilengésekkel).
Az arabokkal sikerült egészen a kereszténység középpontjáig előrenyomulni. Míg a többi játékos azt kiabálta, hogy üssem azt, aki a legerősebb, én csak mosolyogtam: előbb a hitetleneket meg kell téríteni. Jó pár terület elfoglalása közben persze fontos volt erőforrásokat szerezni (hogy legyen miből felhúzni a dzsámikat és a mecseteket).
A következő körben a játék tálcán kínálta a spanyolokat – lehetett volna konkvisztádorkodni egyet, de aztán észrevettem, hogy ott vannak az ottománok, na mondom, akkor már csak nem hagyom félbe, amit elkezdtem. :)
Vállaljuk-e a Rizikót?
Persze, vállaljuk. Az összehasonlítás természetesen nem alaptalan. Olyannyira nem, hogy a játék első kiadását azzal harangozták be (nekem legalább is), hogy tulajdonképpen a Rizikó hibáit javítja ki. Bár olyan véleménnyel is találkoztam, hogy ez a játék tulajdonképpen egy töris köntösbe bújtatott Rizikó.
Nos, a kettő között nagyjából annyi a hasonlóság, hogy mindkettőben területeket kell elhódítani és mindkettő a mi világunk térképén játszódik. Dobókocka is van – ebben is, abban is. Röviden összefoglalva: a műfaj.
Különbség? Nagyjából minden más. Nem is mennék végig minden részleten, egyet azonban érdemes kiemelni: Rizikóban a játékos végig egy „népet” képvisel. Minél erősebb, amikor sorra kerül, annál több katonát, jobb lehetőségeket kap. Ha egyszer lenyomják, onnantól legfeljebb asszisztálni tud a játékhoz; amiben persze van logika, de a játékélményt jellemzően kicsinálja, a legtöbbeknél ez különösen akkor kellemetlen, ha mindez javarészt kockadobásokon múlott.
A világ történetében ehhez képest minden fordulóban „tiszta lappal indulunk” már ami a lejátszást illeti, nem a pontokat, ugyanis az új nép új sereggel, új induló tartománnyal, új képességgel érkezik. Az előzőleg megszerzett területeinknek annyi jelentősége lesz, hogy pontokat kapunk értük továbbra is, tehát érdemes megpróbálni bevédeni őket.
Kicsöngettek
A töriórás hasonlat néhányótokban talán másfajta emlékeket idéz, mint bennem. Mindenesetre ne valami unalmas, monoton szenvedést képzeljetek el, hanem egy időgépet, amibe beszállhattok (zömmel lóháton), és ahonnan egyből egy sereg élére ugrotok ki. Előttetek elterül a csatamező, a horizonton pedig távoli, meghódítandó földek felett kel fel a nap.
Kivonjátok a kardot, fejszét, lándzsát (jó, azt nem vonjátok ki, mondjuk a levegőbe döftök vele), elkiáltjátok magatokat, és seregek indulnak meg a nyomotokban.
Na de, a szünet a diáké – menjetek játszani! ;)
Ja, hogy akkor végül is milyen ez a játék? Hangulatos. Eszméletlenül hangulatos.
Woland
