Szerencsére a társasjátékok nem hagynak cserben ilyen téren sem. Vannak olyan játékok, amelyek az agyunknak pontosan ezt kíváncsiskodó központját célozzák meg. Érdekes, hogy nem is kell egy több ezeréves megoldásra váró rejtélyről szólniuk, csak egyszerűen rejtett szerepek mögé kell bújtassák a játékosokat, hogy egyik pillanatról a másikra elveszítsék a fonalat és ne tudják, milyen szándékai lettek hirtelen az asztal másik végén ülő játékosoknak.
Szorult helyzetek, nehéz döntések
A társasjátékok világa pontosan attól szép, hogy egy szempillantás alatt olyan szerepekben találhatjuk magunkat, ami arra késztethet minket, hogy felvegyünk egy álarcot és máshogy viselkedjünk, mint, ahogy a való életben tennénk, pontosan azért, hogy megtévesszük a játékostársainkat a győzelem érdekében. A társasjátékok egy olyan világ, ahol minden megtörténhet, még az is, hogy gyilkosok vagy nyomozók szerepét öltjük magunkra. A Bűnjelek: Gyilkosság Hongkongban világába csöppenve megtapasztalhatjuk, milyen, ha el kell rejtőznünk a bennünket kereső nyomozók elől, de azt is, hogy milyen, amikor végignézve a játékosokon, nem tudjuk eldönteni, vajon ki lehet a valódi tettes, kinek a kezén csattanjon a bilincs. Ebben a társasjátékban egy gyilkosság történt, a tettes és lehetséges cinkostársa pedig rejtőzik. A kérdés, hogy a törvényszéki szakértő és a nyomozók képesek-e tökéletesen rekonstruálni az esetet, annak érdekében, hogy felfedjék a gyilkos kilétét. Van egy apró bökkenő viszont, ami nagyban megnehezíti a játékosok dolgát éspedig az, hogy felvetődik a kérdés, egyáltalán hihetünk-e a nyomozóknak? Hiszen az is megtörténhet, hogy a legjobb észjárással megáldott nyomozónak hitt játékos abban mesterkedik, hogy elnyerje mindenki bizalmát és másra terelje a gyanút, így kimentve a tettestársát.
Ameddig van élet, addig él a kétely is
Bár a Bűnjelek: Gyilkosság Hongkongban, egy komoly témát boncolgat, talán ennél is komolyabb kihívások elé állítja a játékosokat a Holtak Tele: Válaszúton. Alapjáraton nehéz megbízni sok emberben, ez pedig hatványozottan igaz, ha az életünk múlik rajta. Egy olyan apokaliptikus zombikkal hemzsegő világban pedig, amit a Holtak Tele: Válaszúton tár elénk, a bizalom végképp kulcsfontosságú kérdés. A számunkra ismert világ a végét járja, az emberek többségét egy minden képzeletet felülmúló kórság szörnyetegekké változtatta, akik ezáltal nem is élők, de nem is holtak. Egy ilyen világban rekedtek a játékosok, akiknek célja nem csak túlélni a zombi hordák folytonos fenyegetését, de átvészelni a tél leghidegebb időszakát is. A játékosoknak a túlélés érdekében a lehető legjobban kell együttműködniük, hogy elegendő felszerelést, köztük élelmet, fegyvert és gyógyszert szerezzenek, ami elengedhetetlen, hogy átvészeljék a poklot, amivel szembenéznek. Bár az együttműködés a fő szempont és a kulcs a túléléshez, de egy ilyen világban, ahol mindenből hiány van, nehéz lemondani a legapróbb dolgokról is. Pontosan ezért nem minden játékos célja közösben gondolkodni, sokan készek elárulni a társaikat, hogy mentsék a saját életüket. A kolónia, ahol a játékosok tanyát vertek nem a világ legbiztonságosabb helye, ezért folytonosan barikádokat kell építeni köréje, hogy kívül tartsák a rothadó vendégeket. Bár a kolónia nem egy erőd, de sokkal biztonságosabb, mint a nyílt világ, viszont kint van minden készlet, így nem ülhetnek a játékosok ölbe tett kézzel, el kell hagyniuk a kolónia védelmező falait, hogy zsákmányok után kutassanak. Ezek a kis expedíciók azok, amelyek magukkal hordozzák a legtöbb döntéshelyzetet. A kinti világ az, ahol minden tettünk életről vagy halálról dönthet, az a hely, ahol tényleg nem bízhatunk senkiben. Ha a társam egyedül felkutatta a benzinkutat élelem után, akkor elhiggyem neki, hogy nem talált bent semmit? Vagy ha egy sebesültnek szüksége van gyógyszerre, akkor elhiggyem, hogy nincs már neki sem több, amit megoszthatna? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel és gondolatokkal találjuk szemben magunkat a Holtak Tele: Válaszúton társasjátékban, ahol egymásra vagyunk utalva, mégse bízhatunk igazán senkiben. Ahogy pedig a játék címe is utál rá, rengeteg válaszúttal találkozhatunk, amelyek drasztikus hatással lehetnek a túlélők sorsára, szóval a kérdés, kiben bízhatunk igazán egy krízisekkel teli világban, csak magunkban?
Múlt, jelen, jövő, mindenhol ott vannak
Erre valószínűleg még Artúr király sem tudta a választ a középkorban, pedig mellette állt Merlin is. A dicső király körülvette magát a legrátermettebb lovagokkal, de az árulás fogalmát még így sem sikerül gyökeresen kiirtania, hiszen ahol létezik jó, ott mindig jelen lesz a gonosz és vele együtt az árulás is. Az Avalon társasjátékban a játékosok vagy a dicső Artúr király oldalán tevékenykednek azon, hogy a király megszilárdítsa a hatalmát Britannia élén, vagy Mordrednek segítenek elbitorolni a trónt és ezzel sötétségbe taszítani a birodalmat. Artúr király lovagjainak eltökélt célja, hogy segítsék a királyt a hadjárataiban, miközben Mordred bérencei szorgosan azon tevékenykednek, hogy beférkőzzenek az udvarba és a legmegfelelőbb pillanatban lecsapjanak. Merlin titkos szeme sok mindent lát, ami fontos lehet a király és követői számára, a kérdés az, hogy képes lesz-e eljuttatni az információkat, mielőtt Mordred és a bérencek elfognák őt.
Bárhova ugorhatunk az időben, az embereknek mindig volt és lesz rejtegetni valójuk, Velencében egy Álarcosbál alkalmával mondjuk tény, hogy könnyebb volt elrejtőzni a kíváncsiskodó szemek elől és cserélgetve a maszkokat átverni az embereket, mint pl. a vadnyugaton. Ha a megfáradt sheriff a nap végén belépett a város kocsmájába egy korsó sörre, nem tudhatta biztosan, hogy éppen hány banditával készül koccintani, akik később az életére fognak törni. A seriffhelyettesnek ezért alkalmanként sokkal éberebbnek kellett lennie, mint magának a seriffnek. A Bang! világában pontosan ezt élhetik át a játékosok, azt nem tudni kiben lehet bízni, de az biztos, hogy a vadnyugaton előbb lőttek az emberek és csak utána kérdeztek, szóval, mielőtt kiderül az igazság, garantáltan lesz itt pár átlyukasztott mellény. A Bang! Kockajáték pedig jó választás, ha ugyanezt az élményt szeretnénk, de kevesebb időnk van farkasszemet nézni a velünk szemben ülővel, mielőtt meghúznánk a ravaszt.
Az álmaimba is beférkőztek már
Tudjátok, annyi árulóval és titkos szereplővel találkoztam, miközben ezeket a sorokat írtam, lehet, hogy jobban tenném, ha lefeküdnék aludni. Bár talán ott sem szabadulok meg tőlük, mert ahogy álmodni kezdek tündérek, mumusok és álommanók lephetik el az álmaim, így még ott sem lehetek igazán nyugodt. Az Álmodj Velem! társasjátékban pedig ne tévesszen meg senkit, hogy a játékosok sorra aludni fognak, a pihenésük nem éppen a nyugalomról fog szólni. Ahogy felkerült a szemfedő a játékosok átváltoznak, a tündérek célja, hogy a kártyákon található szavakat, akarom mondani álmokat az éppen álmodó játékos felismerje, ezáltal nyugodt álma legyen. A mumusok célja pontosan az ellenkezője ennek, ők nyugtalanságot hoznak és összezavarják az álmot, de ahogy a mi világunkban, úgy az álmok birodalmában is létezik egyensúly. Ezt testesíti meg az álommanó, akinek célja egyensúlyt hozni a tündérek és a mumusok között. Bármilyen szerep mögé is rejtőzzenek a játékosok, körönként csak egy szóval segíthetnek az éppen álmodónak. Ki a tündér és a mumus? Mikor kell hallgatni az álommanóra? Ahogy a példa mutatja, néha az alvás sem egy olyan egyszerű dolog.
Társasjátékozni mindig izgalmas és kihívásokkal teli, de mi történik akkor, ha a stratégiai döntések már nem használnak és csak a megfigyelőképességünkben és a megérzéseinkben bízhatunk? Ennek megválaszolását rátok bízom és azt is, hogy eldöntsétek, kinek hihettek a következő rejtett szerepkörös társasjáték parti alkalmával. Remélhetőleg jól döntötök majd.
Huni
