Tapasztalt játékosok tudják, hogy a társasjátékokhoz nem feltétlenül kell nagy társaság, elég csak egy játékos társ, és máris megannyi lehetőség közül válogathat az ember, ha játszani van kedve. Mert amellett, hogy rengeteg 2-4, illetve 2-5 fős játék nagyon is élvezetes kettesben játszva, vannak kifejezetten két főre tervezett társasjátékok.
Ott vannak például rögtön azok, amik egy-egy nagy játékcsaládot faragnak át kétfősre, megőrizve a szeretett játék hangulatát, alapgondolatát, a mechanizmusából ezt-azt, de végsősoron mégis mindent annak rendelve alá, hogy azzal két fő szeretné jól érezni magát. Se több, se kevesebb. Pont két fő.
Ilyen a 7 Csoda: párbaj. Aki játszott már 7 Csodával, az tudja, hogy ez egy birodalomépítős, draftolós játék, és hogy tulajdonképpen két fővel is lehet játszani, de aki játszott már a párbajjal is, az valami egészen mást tapasztalhatott meg. Az alapgondolat persze ugyanaz, bár a draft már másként néz ki, több az információnk a jövőben elérhető kártyákról, és más az erőforrásszerzés is.
Még a játék vége is másképp alakul, ugyanis a játékosok egyszerűen elpusztíthatják, vagy technológiában lehagyhatják az ellenfél birodalmát, és a játék véget is ér, hiszen csak egy ellenféllel kell számolni. Aki ott ül szemben. És ha valami, hát ez egy egészen esszenciális eleme a kétfős játékoknak.
A Bang! A Párbaj még messzebbre kényszerül lépni az alapjátéktól, hiszen abban titkosak a szerepek, itt pedig csak egy serif van és egy bandita – ha én vagyok az egyik, ő a másik. Mit tudott akkor átvinni a Párbaj? Az egész vadnyugatot! Villannak a coltok és a Winchesterek, süvítenek a golyók, hogy az ember aztán csak az ivóban tud talpra állni. A párbajban, ha lehet még vaskosabb a fegyverarzenál, ráadásul a banditáknak és seriffnek is saját, különböző kártyáik vannak.
Ha valami még a fentieknél is őrültebb kétfősítést szeretnénk látni, nincs más dolgunk, mint hogy fürkésző szemeinket a Fedőnevek négyszemköztre vessük. A Fedőnevek csapatjáték, ráadásul egy csapatban két féle szerep is nélkülözhetetlen, az négy fő. Épp ezért a Fedőnevek ezen változata egy kooperatív játék. Mindkét játékos egy csapatban, egyesével mindkét szerepben. Ellenfelük az idő, a céljuk ugyan az, mint bármelyik másik Fedőnevekben. Itt a készítők nemcsak sikerrel szabták át két főre a nagy klasszikust, de sikerült valami újat alkotniuk vele, amellett, hogy a játék érzete sértetlen maradt.
Persze arról szó sincs, hogy csak már meglévő többfős játékoknak vannak két főre szabott változatai. Ott vannak azok a játékok is, amelyek eleve két főre születtek, és van köztük mindenféle témával és játékmechanizmussal ellátott remek.
Kereskedni vágyóknak ott a Jaipur. Egy egyszerű, mégis feszülten izgalmas szettgyűjtős kártyajáték, amiben a két játékos egy közös piacról gyűjtöget. Ami persze nem meglepő, ez eddig nem újdonság, a dolog lényege az, hogy egyszerre sok lapot is megszerezhetünk, de akkor a beömlő friss árut épp az ellenfélnek kínáljuk fel.
Aztán ott van a Naga Raja, amiben nagyrészt a sorsra vagyunk bízva, de persze a sorsot igyekezhetünk magunk mellé állítani, természetesen a másik kárára. És hogy mi minden beleférhet egy kétfős játékba, arra a Naga Raja büszkén adhat egy kisebb listát válaszul, többfunkciós kártyákkal, kártyaakciókkal, kockavetéssel, lapkalehelyezéssel és egy leheletnyi szettgyűjtéssel.
És ha már a nagy mechanikák nyomait követve néztünk asszociációs játékot, szettgyűjtőst és lapka lehelyezőst is, nyugodjunk meg, paklit is lehet kettesben építeni. A Tea 2 főre című társasjáték nem más, mint egy tökéletesen könnyed bevezető a pakliépítős játékok világába, ráadásul, köszönhetően annak, hogy két fős, rendkívül dinamikus. A fő motívum itt is, mint minden kétfős játékban, hogy akárhány területen tevékenykedik is az ember, mindig csak egy ellenfélre kell figyelnie. De arra nagyon.
Persze a kétfős játék lehetősége a hagyományosabb, ún. absztrakt játékok rajongóinak nemhogy nem újdonság, hanem alapvetés. Persze nem kell megállnunk a sakknál, Go-nál vagy malomnál, mert bőven akadnak újabb képviselői is ennek a műfajnak. Ott van például a Quarto, ami tulajdonképpen nem kíván többet tőlünk, mint hogy helyezzük le úgy a negyedik (egyben utolsó) elemet egy sorba, hogy a sor minden elemének egyforma a színe, vagy a magassága, vagy az alap-formája, vagy mind lyukas, vagy egyik sem. Minden bábu elérhető, egyszerű a feladat, a trükk csak az, hogy mi adjuk az ellenfél kezébe a bábut, amit le kell, hogy helyezzen. Vagy ott vagy a Pylos, amiben színes golyókból építetek ketten gúlát, és csak az a kérdés, ki rakja fel az utolósó elemet a tetejére.
Ezeknek a játékoknak a szépsége pont az egyszerűségükben rejlik, csendes, elgondolkodtató darabok, amikhez magától értetődő, hogy éppen két emberre van szükség.
És persze folytathatnánk a sort olyan játékokkal, amelyek valahol a fenti kategóriák határmezsgyéin állnak. Ott van például a Mr. Jack in London, amiben Hasfelmetsző Jacknek kell a Scotland Yard elől megszöknie – a szerepek adottak, vagy a Verona Twist, ahol az egyik játékos igyekszik elintézni, hogy Rómeó és Júlia találkozhassanak, a másik pedig mindent meg tesz azért, hogy ne. És mint hogy a kettesben társasjátékozás aligha megy ki a divatból a közeljövőben, érkeznek még remek társasjátékok erre a célra, ráadásul a fentiekbe sem fért bele az összes, már létező. Érdemes keresgélni.
