A hasadékmágusok élete nem csak játék és mese.
A világ elpusztult, az emberek a föld alá menekültek, és ott megépítették a maguk városait. De vajon békén vannak-e hagyva, odalent a mélyben? Naná, hogy nem. A Névtelenek ugyanis újra meg újra lecsapnak! Az otthonotok, Sírboltvár is védtelen lenne velük szemben, ha nem lennének a hasadékmágusok, akik a város védelmezőiként szolgálnak. A halálukig.
Aki ismeri az Aeon’s End című társasjátékot, annak ezzel eddig nem sok meglepetést okoztam. Abban a játékosok hasadékmágusok bőrébe bújhatnak, és ebben is...Nos, majdnem.
A helyzet az, hogy az Aeon's End Legacy történetébe mint tanoncok vágtok bele, és eleinte valamivel gyengébbek lesztek, mint az eredeti Aeon’s End-ben, aztán szépen megerősödtök. Ahogy egy barátom fogalmazott „a végére el lehet érni azt a szintet, hogy csúnyán néztek, és elpusztul egy fél város”, szóval még túl is növünk a korábban – esetleg – megismert varázslókon, és még úgy is ellenfelünkre akadunk majd. De ne szaladjunk még ennyire előre.
A lényeg tehát, hogy a játékosok hasadékmágusok, az erejüket kristályokból nyerik, és ezzel az erővel tesznek szert varázslatokra és nyitnak meg mágikus hasadékokat a valóság szövetében, amely hasadékokból tudják majd hatalmas varázslataikat a világra szórni.
Varázslós Dominion? – Nem. Ó, nem.
Az Aeon’s End alapmechanikáját tekintve pakliépítős játék, csakhogy van benne egy apró sajátosság, amitől olyan mértékben különbözik a többi deck builder-től, hogy már maga az alapmechanizmus is egész más élményt ad.
Vegyünk egy kooperatív pakliépítős játékot: közös célért dolgozunk, praktikusan egymást támogatva játszunk ki lapokat, felosztjuk a feladatokat. Amivel tudunk számolni: hogy milyen lapok vannak a paklinkban, és a játékossorrend: mire mennyi időnk van, mielőtt a játék odacsapna. Csakhogy, azt nem tudjuk, melyik lap mikor, milyen sorrendben kerül a kezünkbe, hiszen a pakli meg van keverve.
Az Aeon’s End Legacy-ban ez pont fordítva van. A játékot öt lappal a kézben, öttel a pakliban kezdjük, és ez utóbbiak sorrendje is tiszta. A játék során befolyással vagyunk arra, milyen sorrendben kerülnek a lapok a dobópaklinkba, amikor ugyanis a húzópaklink elfogy, a dobópaklit nem keverjük meg, hanem egyszerűen képpel lefele fordítjuk, és az lesz a húzópakli. Vagyis a lapjárás számolható. Bumm.
Persze azért mindent nem tudunk kiszámolni. Egyfelől a csapat egy Ősellenséggel néz farkasszemet, aki ármánykodik, támad és mindenféle csatlós lényeket uszít ránk. Az ő pakliját nem ismerjük, sőt azt sem tudjuk előre, ki ki után következik. Egy fordulósorrend pakliból húzzuk fel a soron következő játékost: egy újrakeverésig kétszer kerül sorra az Ősellenség, és négyszer a játékosok.
Vagyis a pakliépítés a feje tetejére van állítva, és te jó ég, mennyivel több dolgot lehet így eltervezni, összehangolni. Ráadásul az Aeon’s End Legacy Kooperatív játék, nagy K-val, ugyanis a varázslatok és képességek egy jelentős része más játékosokra hat, vagy kifejezetten csapatmunkában, összekombinálva használható.
A hasadékmágusok ereje jó részt az okos kombinációkban és az okos időzítésben rejlik.
Mi jutott a mágusok örökéül?
Ha legacy játékról kezdünk el beszélni, két kérdés mindig felmerül:
1.) szét kell szaggatni benne dolgokat?
2.) hány játékalkalom van benne?
Az első kérdésre a válasz az, hogy nem, sőt! Miután az ember végigjátszotta a játékot, lesz egy kész Aeon’s End doboza, amit bármikor levehet a polcról, hogy játsszon vele egy jót, a kampányon kívül. Igen ám, de ha nem kell benne semmit széttépni, akkor miért Legacy? Mi öröklődik egyik játékról a másikra, és mitől lesz olyan súlya a döntéseinknek, amilyet egy legacy-tól az ember elvár?
Természetesen a matricáktól. Nyilván senkit nem lepek meg azzal, hogy ebben is, mint a legtöbb legacy-ban, akad egy nagy adag matrica, amivel felülírunk pár dolgot, amit kezdetben a dobozban találtunk.
A játék talán legnagyobb szépsége – sok egyéb, izgalmas apróság mellett – nem más, mint a karakterfejlődés. A játék elején választunk egyet az elérhető karakterlapok közül, amik ekkor még csak az illusztrációban és az alapszíneikben térnek el. 4 szín, négy különböző jellegű figura, férfi- és női változatban, attól függően melyik oldalára fordítom a lapot. És ami ezen kívül látható, az jó részt matricák helye, hogy oda majd előbb utóbb kerül valami. Meg egy fehér csík, amire rávéshetem a karakterem nevét. Említettem már, hogy a játékossorrendnek van egy paklija? Az ebben lévő kártyákra is ráírjuk a karakterünk nevét. Vagyis nem a „kék” játékos jön, hanem konkrétan „Celebrimbor” vagy „Erzsi”, ahogy a karakterét a játékos elnevezte. Apróság, de egész más élmény.
Aztán a játék során képességekre teszünk szert, ez-meg-az változik a holmijaink és lehetőségeink közül, amivel kapcsolatban részletekbe nemigen bocsátkoznék, tartózkodván a spoilerektől, mindenesetre a kész karakter a játékosok keze alatt formálódik. És persze működik a sztori, high-fantasy akciófilmes a hangulat, meg azok a kis apróságok... Bár mondhatnék többet!
Ami pedig a második kérdést illeti: a dobozt kibontva 7 fejezet borítékát találjuk meg, valamint a hozzájuk tartozó paklikat, de minthogy a kampányt végigjátszva lesz egy kész alapjátékunk, sőt, ami azt illeti, ebben a dobozban több különböző varázslat és ősellenség lapul, mint az alap Aeon’s Endben. És hogy annak mekkora az újrajátszhatósága? Különböző ősellenségek ellen különböző karakterekkel, akik játék közben (megint csak játékról játékra) különböző varázslatokat szerezhetnek meg… Számolja ki, akinek nem kell épp egy fél világot megmentenie a Névtelenektől!
Az Aeon’s End Legacy-ban megvan minden, amit egy igazán jó pakliépítős játéktól elvárhat az ember: változatos és bőséges kártyakészlet, egyszerű szabályok, pörgős, izgalmas játékmenet. Megvan benne minden, amit egy high-fantasy akciótól csak remélhet az ember: pusztító varázslatok, hatalmas boss-ok, lények, és az utolsó pillanatig kiélezett küzdelem. Minden ízében kooperatív, a legacy mód gazdag és szépen fejlődik közben a szabály, vagy ha úgy tetszik, a játék maga, és persze az egészen a korona az egyedi karakterfejlődés.
És még csak el sem mondtam mindent. Dehát, ez egy spoilermentes ajánló volt.
Woland
