A játék pofonegyszerű. Felcsapunk egy kártyát, rajta a feladvány, a golyókhoz nem érhetünk hozzá, tehát egyik mérőedényből a másikba töltjük őket. Okosan, ügyesen, gyorsan. Persze gyerekjátékról beszélünk. „A többiek szaladgálnak, mint pók a falon, én meg hülye gyerekjátékokat játszom” – mondja John McClane, de pillanatokkal később – jó, persze, talán csak az életveszély miatt, mindenesetre – őt is berántja a rejtély. És ezzel a játékkal is valahogy így áll a helyzet (csak a felrobbantós, halálos fenyegetés és sajnos Jeremy Irons nélkül). Ha felnőtt kézbe is kerül, nem egyszerű kiszedni onnan.
A Go Go Gelatóban is az átrendezgetésen lesz a hangsúly. Színes fagyitölcsérekbe kell színes fagyigombócokat rendeznünk, tölcsért tölcsér hegyére, tótágast állítva őket, és így tovább. A gombócokhoz ujjakkal nem érhetünk, csak tölcsérekkel (bár nem ragadnak, nem olvadnak, sőt kifejezetten kellemes a tapintásuk, de hát a szabály az szabály…). A játék ugyanaz. A feladványkártyákon a nyári hőségben valószínűleg napszúrást kapott népek fagyirendeléseit látjuk, és aki először összeállítja az épp aktuálisat, az viszi a lapot. Ebben a játékban a logika-ügyesség skálán a Dr. Eurékához képest jobban az ügyesség felé tolódik a képzeletbeli potméter. Ezen kívül jobban kézre áll a kisebbeknek, és ebben rejlik a Go Go Gelato valódi újdonsága: azoknak az apróságoknak, akiknek a Dr. Eurékával még jobb várniuk, már ideális, de azok számára is szórakoztató, akiknek az előbbi már az (igen, ebbe a kategóriába sorolhatjuk, történelmi tapasztalat alapján, a huszonéveseket is).
A Dr. Microbe-ban a skálán talán épp ellenkező irányba csúszunk. Minden játékos egy-egy rekeszekre osztott Petri-csészét talál maga előtt (igen, elég ószövetségi módon tudnánk tenyészteni ezekben bármit is), ezekbe kell majd a különböző mikrobákat rendezgetni, amelyeket a feladványkártyán látunk. Viszont látunk egy üres rekeszt is. Oda kerül a szuperbaktérium, a baktérium, amit nem arról ismerünk fel, hogy köpenye van, hanem arról, hogy ellenáll az antibiotikumoknak… a játékban pedig arról, hogy minden tulajdonságában különbözik a többi rekeszben található mikrobától. Őt kell a feladványok lezárásaként megtalálni. Az ügyességi része a dolognak, hogy egy közös tárolóból kell a kiszemelt mikrobákat csipesszel kihalászgatni. Ezen kívül találunk még a dobozban egy lila vírust is. Ami az egyik játékváltozat fontos eleme lesz: ezt bárki átrakhatja a tőle balra ülő Petri-csészéjébe, és amíg a csészében van, a feladvány nincs kész.
Aggodalomra azért semmi ok, ezek a baktériák sem kiütést, sem rosszullétet nem okoznak, legfeljebb krónikus nevetést – amit meg egy-két elbukott lap úgyis orvosolni fog. Az egyetlen fertőzésveszélyt ebben a játékban a jókedv jelenti!
Woland
