Ki gondolta volna, hogy egy játék, amiben Budapest tömegközlekedésével kell elérni úti célokat, ennyire izgalmas is lehet? Amikor először ültünk le ketten az Amíg utazunkkal játszani, a meccs negyven percig tartott, lassan megtanultunk eligazodni a sok színes csíkkal tarkított Budapest-térképen. A következő játékban már hárman voltunk, és a harmadik játéknál már négyen – végül az egész család ott ült az asztalnál.
Ekkor már fél óra alatt simán végigjátszottuk a játék legbonyolultabb, családi verzióját. Kezünkben az utazókártyák, amik tulajdonképpen BKV-jegyek, görnyedünk a pálya felett, és nézegetjük, hányszor kell átszállnunk, hogy elérjük a következő célpontot, vagy hány célpontot tudunk felfűzni az összesen négy akciónkra, amit egy körben kell kihasználnunk.
Kell?! Nem elírás – a négy akciót kötelező kihasználni!
Kell bizony, nincs lustálkodás, hogy csak kettőt lépünk, aztán ott hagyjuk a világ (pardon! város) végén a bábut. Ja, merthogy csak egy bábu van, azzal lép mindenki. Szerencsés esetben a következő játékosnak lépnie sem kell, hogy teljesítse a célkártyái egyikét, rosszabb esetben a négy akció sem elég, hogy elérje valamelyiket. Fifikás a térkép: van olyan útvonal, amin csak gyalog haladhatunk, van, ahová csak a troli piros csíkja jut el… Merthogy a valósággal szemben itt egy vonaljegy nem jó akármelyik járatra. Külön van jegyünk a villamosra, buszra, metróra, trolira, hajóra.
(Azt talán nem mindenki tudja, de a BKV már hajójáratokat is indít, amelyek hétköznap a rendes havi bérlettel használhatók!)
Minden vonaljegy a teljes vonal hosszára érvényes, kivéve a gyalogos és a kerékpáros „jegyet”. Ezek bárhol használhatók, de csak egy vagy két megálló erejéig. A játék elején mindegyik közlekedési lehetőséghez kapunk egy-egy kártyát, de továbbiakat is húzhatunk, hogy gazdálkodhassunk, kombinálhassunk velük. És ha például olyan utazókártyára lenne szükségünk, ami nincs a kezünkben, két azonos utazókártyát is felhasználhatunk, mint jokert. Így a közös, vagyis egyetlen bábut könnyebb mozgatni.
De miért nincs mindenkinek saját bábuja?
A játék a Pagony kiadó azonos című könyvéből készült. A történet szerint Nanuk, az eszkimó érkezik Budapestre, barátai őt kísérik körbe fővárosunk látnivalói között. Így ez az egy bábu jelöli a kis baráti társaságot. A 26 célobjektumot 5 terülen osztották szét, színekkel is jelezve, hogy a játék elején egyenletesen legyen elosztva mindenkinek a feladata, a szerencse ne hozza úgy, hogy valaki egymással szomszédos célpontokat kap.
A játék (ahogy a könyv is) természetesen Budapest legnevezetesebb helyeit tartalmazza. Persze a könyvhöz igazodva: ezért került bele Sugárbiológiai Intézetként a Törley-kastély, illetve a Nyelvtudományi Intézet – itt a történetben szereplő család tagjai dolgoznak. Ezek után nem kérdés, a Svábhegyen miért egy nagymama mosolyog…
A maradék cél-, azaz helyszínkártyákból már csak az húz fel újat, aki az eredeti ötből már legalább hármat teljesített. Szóval a lehetőségeink: vagy lépünk, vagy húzunk utazókártyát (alias vonaljegyet), vagy újabb helyszínkártyát. Az utolsó helyszínkártyát már csak az húzhatja fel, akinek már nincs teljesítetlen helyszínkártya a kezében. Viszont vigyáznia kell: aki felhúzza az utolsót, még abban a körében el is kell érnie, mert több lehetősége nincs. Ha körbeér a forduló, a kezdőjátékosnál vége. És a kézben maradt helyszínkártya levonást jelent… Bizony: a teljesített +4 pontot ér, a kézben maradt –4 pontot. De a megmaradt utazókártyák is érnek egy-egy pontot.
És itt jön egy csavar a pontozásban!
Az eredetileg kapott hét utazókártyát megőrizve újabb 7 pontot szerezhetünk. De ha használunk belőle, nem tölthetjük fel ezt a készletet, a játék közben felhúzott utazókártyák egy másik, kézben tartott készletet képeznek. Ugyanúgy utazhatunk velük, de ebből legfeljebb ötöt tarthatunk kézben. Természetesen ezekért a lapokért is jár a plusz pont, ha a végén marad lap.
Elmondva talán bonyolult, de már az első játék alatt tisztán átlátható, könnyed családi játék az egész. Családi, a szó minden értelmében: a játékszabályban van egy óvodásoknak és egy kisiskolásoknak való verzió is. Ezek olyan igazi, „közlekedj okosan!” hangulatú verziók. Az ovisok nem egymás ellen, hanem csapatban silabizálják a térképet, és találják ki, az egyesével húzott helyszínkártyákat hogyan, milyen legrövidebb úton szerezhetik meg. A kisiskolás verzióban csak egy célpont van, amelyet ha elér a soron lévő játékos, jöhet az új játékos, és a bábuval az elért célpontról kell elérnie az újonnan húzott helyszínkártya objektumát.
Valóban hasznos tanulmány: A gyerekeim később, egy belvárosi rendezvény végén, elkezdtek kombinálni: innen akkor hogyan is lehetne hazamenni? Az pedig külön vicces volt, ahogy mindannyian, a többiektől függetlenül felkiáltottak, amikor a táblát nézegették: jé, a metró átmegy a Duna alatt?
Tibaláj
