Pedig erről szól a Nagyfeszültség. Ezzel a magyar címmel jelent most meg, az eredeti német címe Funkenschlag, angol címe pedig Power Grid (talán ez utóbbi jobban illik a témára). És persze ez csak az egymondatos összefoglaló, és ha nem is hangzik elsőre jól, nagyon izgalmas, nagyon okos játék.
Így néz ki a játék egy köre röviden: árverésen kell erőművekhez jutnunk, majd energiahordozókat kell vásárolnunk, hogy fel tudjuk fűteni az erőműveket, hogy azok áramot is adjanak. Ezután a térképen lévő városok között ki kell építsük az összeköttetést, vaskos elektrókért (így hívják a fizetőeszközt). Viszont minél több várost látunk el árammal, annál több a bevételünk. Ezen tudunk aztán új erőműveket venni, a hálózatot újabb városokba kiépíteni, és a többi, míg valaki 17 várost össze nem kapcsol a hálózatába.
Ez eddig egy átlag gazdálkodós játék. Mi teszi izgalmassá? A versenyfutás, amelyben a vetélytársak minden lépését figyelni kell, a (magas)feszültség, jól döntöttünk-e, sikeresen tartalékoltunk-e pénzt, és ha egy értékes erőműért sokat fizettünk, időben megtérül-e…
Haladni kell a korral
A játék folyamán egyszerű, szén- és olajfűtésű erőművektől indulunk, és később van lehetőségünk korszerűbb, több várost ellátni képes létesítményeket beszrezni. Ezek között is lehet fosszilis energiahordozóval felfűthető, de hamar előkerülnek a „zöldebbek” is. Az első szélerőműveket is le fogjuk váltani, amint erősebbeket tudunk venni – még ha szemétégetéssel vagy uránnal működnek is.
A városok közötti hálózatok kiépítése is változik korszakonként, azaz szakaszonként. Míg az első szakaszban egy városban csak egy szolgáltató jelenhet meg, a későbbiekben egy második és egy harmadik is – igaz, jóval drágábban.
A lényeg: állni kell az áramütéseket
A játék élvezetét két dolog adja: a folyamatos agyalás és számolgatás, mit érdemes csinálni, illetve hogyan reagáljunk az ellenfél lépéseire. Körről körre súlyuk van a döntéseinknek. Hogy milyeneknek?
Például hogy melyik erőműt érdemes a másik kezéről lecsapni licitáláskor. Vagy ha nincs elég pénzünk, vállalni a kockázatot a licit túlpörgetésére, ha másért nem, hogy a vetélytársat körökig visszavesse a magasabb vételár.
Vagy hogy mikor érdemes hagyni a másikat, hogy elvigyen egy jó erőművet, és így egy számunkra értékesebb erőmű licitjében az a játékos már nem vehessen részt. Vagy hogy így egy korszerűbb erőmű kerüljön a jövőbeli piacról az aktuálisra.
Hogy mikor érdemes feljebb tornászni az erőforrások árát azzal, hogy tartalékolunk belőle, még ha körökkel később nekünk is drágább lesz.
Hogy érdemes-e még egy várost bekötni a hálózatba, vagy inkább hagyjuk a többieket több várost beépíteni – így bár licitálásnál ők választanak először a következő körben, erőforrást mi vásárolhatunk először, és a hálózatépítésnél is mi léphetünk előbb…
Melyik városból melyikbe jussunk el hamar, hogy olcsón továbbléphessünk, vagy csak azért, hogy ne zárjanak be minket a többiek a következő szakaszig.
Hogy mikor érdemes korszerűbb erőműre váltani, ami esetleg másik energiaforrást használ (pláne, ha nem is igényel egyáltalán). Ugyanis összesen három felett rendelkezhetünk, ha újat akarunk, egyet le kell cserélnünk.
Váltóáram – állandó feszültség
És mindeközben állandóan figyelni kell a többieket, hogy állnak, hány várost tudnak ellátni árammal. Előfordulhat ugyanis, hogy többet, mint amennyit már bekötött a hálózatba – így már csak pár várost kell bekössön, és már nyert is.
De arra is vigyáznunk kell, nehogy úgy járjunk, hogy elérjük a 17. várost is, de csak 15-öt tudunk ellátni árammal – így a másik, akinek ugyancsak 16 városa van, de mindhez termel áramot, megnyeri előttünk a játékot.
És folyamatosan számolgatni, mit tudunk még megvenni, elérni. Nem utolsó sorban azért, hogy mennyit tudunk még egy liciten srófolni, hogy a vetélytársak esélyét csökkentsük.
Az eredmény: a játékidő alatt nincs esélyünk unatkozni, nincs helye fáziskésésnek – kétórás tömény izgalom!
Tibaláj
