Sherlock Holmesról is csak a kötelező alapokat tudom (Moriarty, Irene Adler, pipa, hegedű, vicces sapka), de a Baker Streeti bandához szerencsére nem is kell ennél mélyebb Sherlock-ismeret. Kell viszont logikai- és dedukciós, meg persze improvizációs készség, meg egy csapat, merthogy a Sherlock Holmes: A Baker Street-i bandát – bár lehet egyedül is, – csapatban érdemes játszani.
Van itt minden, mint a... sztorivezérelt játékok polcán a nagyszobában
Végigjátszva a már megjelent Unlock!-okat, néhány Szabadulópaklit, KRK-t (pardon: Képregényes Kalandot) és más sztoriközpontú játékokat, sok mindenre számítottam – és sok minden be is jött – de arra nem, hogy egy játék erejéig szinkronszínésznek állok. Ugyanis minden játékos egy-egy szereplőt alakít majd. 4 utcagyerek kalandjai elevenednek meg a füzetek képkockáin, és körülöttük forgolódnak majd a gyanúsítottak, szem- és fültanúk, Holmes és Watson meg néhány epizódszereplő. Játékosszámtól függetlenül mindenki egy-egy karaktert irányít, de a történet szerint attól még ott van az egész csapat, ami a legkevésbé sem zavaró: ha játékosok alakítják őket, fókuszba kerülnek, ha pedig nem, akkor ugyanúgy mellékszereplők, mint a Scotland Yard emberei, vagy a fickó, aki elállja az utat a Manchester Square-re vezető sikátorban. A játék javasolja, hogy mindenki a maga karaktereinek a szövegét olvassa fel, az egyes jelenetek mellékszereplőin pedig osztozzatok. Persze ez nem szabály, csak egy javaslat, de ami azt illeti én roppantul élveztem ezeket az összeolvasási-próbákat. Tényleg megvan az az élménye az embernek, hogy megszólal az egyik ka rakter hangján, és arra valaki válaszol.
A játék egyébként a doboz felnyitása után azonnal játszható. Nem kell szabályt olvasni. Persze a küldetésnapló elején akad pár hasznos tipp, ám ha ezekkel nincs kedvünk foglalkozni, ki is hagyhatjuk őket. Mindenki válasszon egy karaktert, a könyvében lapozzon az első oldalra, és kezdődhet a kaland. Rögtön jön is az első kódfejtés. Nem igazi fejtörő ez még, csak egy kis bevezető, mint a videójátékokban a tutorial pályák. Aztán az első kis kihívás, csak amolyan szárnypróbálgatás gyanánt, és már kint is vagyunk az utcán. Irány az első helyszín. Bizony, oda kell navigálni. Térkép a dobozban, fordulhatunk is sarokról sarokra. Ez egyébként visszatérő eleme lesz a játéknak. Mert ha valahonnan valahová el akarunk menni, akkor el is kell oda gyalogolnunk. Nagyon hangulatos megoldás, ráadásul az utcák olykor innen-onnan le vannak zárva, és vagy kerülő út után kell néznünk, vagy át kell jutnunk valahogy az akadályon.
Az első küldetés egyfajta bevezető, az ember úgy bele is kényelmesedik az oktatópálya-hangulatba, aztán egyszer csak felpörög az egész. Lesz itt időre megoldandó feladvány, improvizáció, egy csipetnyi dedukció – csak hogy érezzük, hogy mégiscsak nyomozónak álltunk – akad egy-két fejtörő is, a csapat jó eséllyel még külön is fog válni, és meglehet, hogy egy vagy két karakter képessége is előtérbe kerül.
A Baker street-i banda életre kel
A játék tulajdonképpen minden rokon műfajból hoz egy kicsit: Vannak benne szabadulópaklis-unlockos feladványok, sőt, ami azt illeti, a második küldetés kifejezetten szabadulószobás jellegű. Van benne komplett sztori, amiben nem csak a helyszíneket és a feladványokat látjuk magunk előtt, hanem megvan az az érzés, hogy az általunk irányított szereplő tényleg ott van és ténykedik, mint a T.I.M.E Stories-ban, van rendes dedukció, már a szónak abban az értelmében, hogy megtudunk ezt-azt, aztán jól átbeszéljük a dolgokat és megpróbáljuk összeilleszteni a verbális kirakós darabkáit, hogy aztán összeálljon belőle a sztori. Szóval nyomozunk, na, rendesen, mint a Bűnügyi krónikákban. Ezt hozza a harmadik, egyben legnehezebb küldetés. És persze KRK – így, mint ahogy a többi KRK-ban is, megvan az az élmény, hogy egy képregényhőst/képregényhősöket irányítunk.
A legtöbbet valahogy mégis az adja, hogy egyszerre vagyunk jelen benne. Minden karakter megszólal egy-egy jelenetben, mindenki észrevesz valamit, mindenkinek van valami képessége, ami jól jön, és amit a többiek rajta kívül nem tudnak. Vicky fel tud mászni, be tud mászni helyekre, ahová a többiek nem. Ike nem mindennapi fizikai erejét tudja latba vetni. Myrtle bizonyos helyzetekben olyan álruhákkal rukkol elő, ami új utakat nyit meg a csapat előtt, Wiggins pedig képes észre venni olyan apró részleteket, amiket a többiek nem. MInt pl. hogy valakinek tintás az ujja vége, vagyis nemrég írt valamit, vagy hogy a gallérja tökéletesen van kivasalva, szóval pedáns. Mindegyikük képessége hatalmas segítség egy-egy helyzetben.
De mi van akkor, ha egy adott karakter nincs játékban? Ha Vicky nincs ott, hogy felmásszon oda, ahova kéne? Vagy Myrtle, hogy segítsen beszivárogni valahová?
Természetesen az egész úgy van összerakva, hogy akármilyen csapat-összeállításban játsszátok is a játékot, a küldetést végig lehet csinálni. Ha egy adott helyzetet Myrtle tudott, vagy nyilvánvalóan ő tudna megoldani, de az ő karakterét nem irányítja senki, akkor máshol, más módon juthatunk majd közelebb a megoldáshoz.
Összességében a Sherlock Holmes: A Baker street-i banda abszolút KRK, és mégis csapatjáték. És pont ez adja a báját, na nem mintha a történetek és a feladványok vagy a viktoriánus londoni hangulat ne lenne jelen, és természetesen a nehézség is szépen skálázódik a három küldetésen keresztül. A harmadiknak pl. már jó eséllyel neki kell futni másodjára, ha tiszta képet szeretnénk kapni a bűntényről, és nem elégszünk meg azzal, hogy Sherlock egyszerűen elmeséli, mi történt. De persze el lehet hasalni a másodikon is – igen, bevallom, így volt – viszont érdekes nekifeszülni új karakterekkel. Említettem már, hogy van benne bónuszküldetés? Nem? Akkor íme valami, aminek már nektek kell utánajárnotok!
Woland
