Five Tribes – Naqala dzsinnjei
Vágjunk is bele, vagyis kezdjük az elején: a játékossorrenddel. Ezt licittel határozzuk meg. A nagy kérdés: mennyit ér meg nekem, hogy első legyek? Egy aranyat? Hetet? Egyértelműen jó elsőnek lenni? Nos, attól függ, ki után vagyunk az elsők. Sokszor ez a nem mindegy.
Mit keres a gesztenye a sivatagban?
A saját körünkben ugyanis három dolgot teszünk: felmarkoljuk az összes meeple-t (figurát) az egyik – bármelyik – lapkáról, majd elnavigálunk velük egy másik lapkáig, ahol van a felmarkoltak közül legalább az egyikkel azonos színű figura. Mindeközben minden egyes lapkára, amin áthaladunk, leteszünk egy figurát. Végül, az egy mellé, ami a kezünkben maradt, felmarkoljuk a vele azonos színűt, onnan, ahova érkeztünk, és aktiváljuk a törzsük képességét. Aztán, ha ez megvolt, az adott helyszín – a lapka, ahová érkeztünk – képességét is aktiváljuk.
Tehát, ha a lapkán, amiről indulok, négy meeple van, egy piros, két kék és egy zöld, akkor egy ettől négylapkányi távolságra mehetek, ahol van piros, kék vagy zöld. Ha a szomszédos lapkára lerakok egy pirosat, akkor ott már eggyel több lesz, tehát a következő játékos, aki onnan indul, már csak pont eggyel távolabbi lapkára érkezhet, viszont akár olyanra is, ahol van piros. Egyetlen lépéssel megannyi lapka által kínált megannyi lehetőséget változtatunk meg. Így előfordul, hogy néha egészen jó lehetőséget alakítunk ki a saját ellenfeleink számára. Ilyenkor hangzik el, hogy: „Na tessék, kikapartad neki a gesztenyét.”
Itt azért azonnal le is szögezem: a Five Tribes – Naqala dzsinnjei egyáltalán nem átláthatatlan, sőt! Kifejezetten könnyen átlátható, és tapasztalataim szerint a legkülönbözőbb játékosok is pillanatok alatt észrevesznek egy-egy jó helyzetet, igaz, a profik általában még jobbakat találnak.
Five Tribes – Naqala dzsinnjei
Édességbolt keleten
Miután azt az egy meeple-t eljuttattuk egyik homokbuckától a másikig, és felvettük mellé onnan a vele azonos színűeket, aktiváljuk a törzsi képességét. A játékban öt törzs képviseleti magát: a vezírek, a vének, az építők, a kereskedők és az orgyilkosok. A vezíreket gyűjtjük, mert pontot érnek a játék végén, a vének hasonlóképp, és velük szerezzük meg a dzsinneket, valamint némely dzsinnek képességének aktiválásához is rájuk van szükség. Egyszóval fontos szerep az övék. Miért?
Nos, a játék alcíme „Naqala dzsinnjei”. Nem véletlenül. A dzsinnek erősek, pontot is hoznak (gyakran annyit, mint egyik-másik megszerezhető terület), és ami azt illeti, ők adják a játék stratégiai aspektusát.
Ami a sivatagban zajlik, az nettó taktikai játék. Maximum két-három játékos lépéséig tudunk kalkulálni, hogy merre lesz helyzet a „táblán”. A dzsinnek képességei viszont felülírják azt, hogy számunkra mi lesz a legjobb helyzet.
Az építők a megszerzés pillanatában hoznak pontot, attól függően, hogy honnan vettük el őket és mennyit belőlük, a kereskedőkkel pedig a piacról vehetünk el árukat, amikből minél többfélét szedünk össze (set collection), a játék végén annyival nagyobb lesz az áruink értéke. Az orgyilkosokkal pedig egy másik meeple-t tudunk eltenni láb alól (vagyis... a játékasztalról), akár olyat, amit az ellenfelünk gyűjt, akár olyat, ami útban van a táblán. így megy ez. „Aki sandának lát, hamar tőrhegyre tűz...”
Aztán jön a lapka akciója, amivel vagy palotát, vagy pálmát rakhatunk fel (értékesebbé téve a területet, amit egyébként meg is lehet ám szerezni), vagy további árukat szerzünk, vagy dzsinneket vásárolunk.
Ez a játék tulajdonképpen olyan, mint egy édességbolt. Megannyi finomság közül válogathatunk (és finomságok alatt itt a különböző pontszerzési lehetőségek garmadáját értem), vagy behabzsolhatunk egyszerre mindenből, csak ha így teszünk, az könnyen megfeküdheti a hasunkat: ha mindenből akarunk egy kevés pontot csinálni, akkor semmiből sem leszünk különösebben erősek, és úgy összecsomagolnak a többiek, mint tíz deka datolyát.
Five Tribes – Naqala dzsinnjei
Még pár szó a dzsinnekről
Bár a dzsinnek elvileg füsstelen tűzből lettek teremtve, Robin Williams Genie-jét emlékeinkbe idézve azért látunk némi füstöt gomolyogni. De vajon tör-e majd föl füst a fülünkből is, vagyis leég-e a processzor, na szóval: agyéget-e a játék vagy sem?
Nem. Ha nem akarjuk. És ez az egyik legszebb dolog a Five Tribesban: intuitívan és lazán játszva is nagyon szórakoztató, maximális játékélményt nyújt, de ha komolyan akarjuk venni, akkor egész komoly agytornát is találunk benne.
Apropó, dzsinnek: nézzétek meg azokat a mesteri illusztrációkat! Guillermo del Toro megnyalná a tíz ujját (vagy a két szemét) egyik-másik után.
Hát ennyit a játékról, fügehéjban. Zárásul, csak annyit mondanék:
„Jöjj el hát, sose félj,
– csak a szőnyegig ér –
Hiszen itt vár rád ezeregy éj”
Woland
